A kitartó munkának köszönhetően a Vasas Amazonok kenguru csapata mindkét mérkőzését megnyerte a hétvégén, mellyel visszaküzdötte magát a csapat az A csoportba.

„Az ötödik kenguru fordulót már nagyon vártuk, hiszen nem titkolt célunk az A csoportba való visszakerülés. Az első mérkőzésünkön az első negyedet leszámítva végig a kezünkben tartottuk az irányítást, okosan játszva könnyű kosarakat tudtunk szerezni. A védekezésünket megkeményítettük, habár voltak hibáink, a ziccereket ügyesen bedobtuk. Mindenki sok játéklehetőséget kapott, amivel a lányok élni tudtak, ezen a meccsen a csapat összes tagja kosarat szerzett” – mondta a csapat edzője, Kapornai Dóra.

Vasas Amazonok – Budafoki Békák 74-35 (14-15, 21-6, 12-6, 27-8)
Pontszerzők:
Vasas Amazonok: Käfer Jázmin 15, Éber Janka 14, Jusztin Áfra 13, Toman Zsófi 13, Mayr Jana 9, Kövesdi Lujzi 2, Balás-Piri Kata 2, Deák Zsófi 2, Deák Nóri 2, Lakos Jázmin 1, Varga Sára 1, Örsi Anna 1

„A második mérkőzésnek nagy lendülettel kezdtünk bele, a Zsíros Akadémiával már több meccset játszottunk ebben a szezonban. A védekezésünk még nem volt elég kemény, azonban ezen a meccsen is nagyon koncentráltunk támadásban, sokszor megvalósították a lányok azt, amit kértünk. A 15 büntetőnkből 12-t sikerült értékesítenünk, végül a második félidőben pedig sikerült eldönteni a mérkőzést. Külön öröm volt számomra, hogy már nem csak egy-egy ember mutatott magabiztos és gólerős játékot, hanem csapatként léptünk előre, amit hosszú hetek kemény munkájával értünk el. Annak ellenére, hogy a vírus több helyen hátráltat minket, a csapat elképesztő lendülettel és elszántsággal dolgozik, aminek megvan az eredménye. A következő hónapban az A csoportban a Honvéddal és a Csatával mérkőzünk meg, célunk pedig, hogy visszavágjunk az elmúlt fordulók után” – értékelt Kapornai Dóra.

Zsíros Akadémia Kőbánya/A – Vasas Amazonok 36-62 (5-14, 14-18,9-10,8-20)
Pontszerzők:
Vasas Amazonok: Toman Zsófi 15, Éber Janka 12, Kövesdi Lujzi 10, Mayr Jana 7, Deák Zsófi 6, Varga Sára 6, Jusztin Áfra 3, Balás-Piri Kata 2, Lakos Jázmin 1