A Vasas Cicák két győzelemmel távoztak a gyerek bajnokság ötödik fordulójáról. Lányaink az Óbudai Kaszások Girls, valamint a TFSE csapataival néztek farkasszemet.

“Az első mérkőzésünket lassan, dekoncentráltan kezdtük meg. Inkább hasonlított a játék képe egy tea délutánra, mint egy gyerek meccsre. Több időkérés után sikerült felvennünk a saját ritmusunkat, és könnyű passzok után nagy nehezen születtek kosaraink. Sajnos hiába harcoltuk ki a faultokat, ismét rengeteg büntetőt hibáztunk, így nem tudtunk nagyobb arányú győzelmet aratni. Külön dicséret illeti Varga Sára és Éber Janka magabiztos támadójátékát és Kövesdi Lujzi stabil védekezését” – mondta a csapat edzője, Kapornai Dóra.

Vasas Cicák – Óbudai Kaszások Girls 67-32 (12-6, 13-6, 19-12, 9-6, 12-2)
Pontszerzők:
Vasas Cicák: Varga Sára 19, Éber Janka 18, Jusztin Áfra 7, Pátzay Sára 7, Mayr Jana 6, Kövesdi Lujzi 5, Deák Zsófi 3, Deák Nóri 2

“Második mérkőzésünk előtt nem sok pihenőnk volt, azonban a lányoktól több figyelmet, pontosabb végrehajtást kértünk. Ellenfelünk nem adta könnyen magát, minden buta hibánkból kosarat kaptunk. Sajnos gyerek meccseken már nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennyiszer figyelmen kívül hagyjuk azt, amit az edzőink mondanak vagy kérnek tőlünk. Pár szép akcióból sikerült ugyan könnyebb kosarat szereznünk, viszont úgy gondolom, hogy ezen a meccsen saját magunk ellen küzdöttünk és saját magunkat sikerült nagy nehezen legyőznünk” – értékelt Kapornai Dóra.

TFSE – Vasas Cicák 26-36 (2-5, 6-6, 8-9, 8-6, 2-8)
Pontszerzők:
Vasas Cicák: Éber Janka 7, Kövesdi Lujzi 7, Varga Sára 5, Pátzay Sára 5, Deák Zsófi 4, Jusztin Áfra 3, Mayr Jana 2, Örsi Anna 2, Lakos Jázmin 1