Kadett/B csapatunk szerdán Pasaréten mérkőzött meg a BEAC-Újbuda KA/B ellen. Nem hozott szerencsét a hazai pálya előnye, riválisunk akarata érvényesült.

Ezen a mérkőzésen nagyobb ellenállással és rutinnal találta szembe magát a csapat, amire nem igazán reagáltunk jól. Tudtuk, hogy zóna védekezés ellen többet kell majd játszanunk, ez pedig belehajszolt minket egy olyan ritmusba és kapkodásba, amit nem tudtunk kontrollálni. Emellett rengeteg támadó lepattanót engedtünk a BEAC-os lányoknak, és csak az utolsó negyedben tudtunk úgy védekezni, amire igazán képesek vagyunk. Voltak szép támadásaink, jó periódusunk, ezekből kell erőt merítenünk a következő mérkőzésekre – mondta a csapat edzője, Ambrus Szandra.

Vasas Akadémia/B – BEAC-Újbuda KA/B 36-75 (7-21, 8-14, 7-23, 14-17)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/B: Firle-Kiss Bora 3, Bodnár Sára 2, Horváth Réka 13, Éber Janka 3, Kendelényi Léda 2, Tompa Noémi 2, Nagy Borostyán 1, Szíj-Krisánszky Zoé, Karli Dóra 1, Vértes Vanda 3, Béres-Nagy Szófia 2, Varga Sára 4.