Varga Alízt választották a soproni FIBA U20 Women’s European Challenger torna legértékesebb játékosának, a Vasas Akadémia nevelése ráadásul remek – 16.8 pont, 8 lepattanó, 2.6 assziszt, 1 labdaszerzés – átlaggal zárt. Alízra a nemzetközi szakma is felfigyelt, a FIBA szakírói ugyanis a Challenger tornák tíz legjobba között sorolják a Sopron Basket fiatalját. Az utánpótlás évek lezárásaként átfogó cikket készített Alízzal a wbasket.hu.

Hogy élted meg, hogy végül nem egy klasszikus Európa-bajnoksággal búcsúzhattatok?

Amikor mondták, hogy nem lesz Európa-bajnokság, de rendeznek helyette challenger tornát, akkor elsősorban annak örültem, hogy lesz valami. Én a tavalyi évet nehezebben tudtam elfogadni, amikor nem volt semmi. Azzal, hogy most szerepelhettünk egy ilyen tornán, szerintem egy jó lezárást kapott ez a szakasz. Nyilván azért mindenkiben ott van a kíváncsiság, hogy Európa szinten hol tartottunk volna egy teljes tornán.

Ennek a hat évnek mik voltak a csúcspontjai?

Egyet-egyet nem tudok kiemelni, mert mindegyiknek megvolt a maga sajátossága. Az első nagy siker a győri EYOF volt, ahol szerintem senki nem gondolta, hogy ilyen szép eredményt érünk el. Akkor másodikak lettünk és úgy érzem, hogy az első siker adott egy olyan lendületet, ami után csapatszinten nagy célokat fogalmazhattunk meg az évek során. A végére elhittük, hogy aranyéremmel tudunk búcsúzni és ez szombaton meg is történt.

Fotó: Tóth Zsombor / FIBA.Basketball
Fotó: Tóth Zsombor / FIBA.Basketball

A saját teljesítményedet nézve te miben látod ezt az eredményességi fordulatot?

Minden meccsre úgy készültem, hogy a cél a győzelem és ehhez nekem is a maximumot kell nyújtanom. Nyilván sokat segített ebben, hogy a két soproni év során olyan sztároktól tanulhattam, amire előtte nem is gondolhattam. Végig az volt bennem, hogy ez a sok befektetett munka – és itt a Vasasnál töltött éveket is szeretném kiemelni – ki tudott jönni és ilyen szépen tudtam zárni az utánpótlás éveket. Az pedig egy plusz, hogy ezt mások is így gondolták és MVP-címmel díjazták.

A teljes cikket a wbasket.hu-n olvashatják.

Gratulálunk Alíz!