Serdülő/B csapatunk a hétvégén Miskolcra látogatott, ahol az alapszakasz első fordulóját rendezték. Ambrus Szandra tanítványai a DVTK/B, valamint a BEAC/B együtteseivel mérkőztek meg, a sok hiba ellenére megvan az első győzelmük.

“Úgy gondolom, hogy a DVTK elleni mérkőzésben sokkal több volt, mint amit kihoztunk magunkból. Nagyon sok hibával játszottunk, sok eladott labdánk volt és a magasságbeli fölényünket nem tudtunk kihasználni a palánk alatt. Az viszont bizakodásra ad okot, hogy a mérkőzés folyamán többször is ki tudtunk jönni a hullámvölgyből a rossz játékunk ellenére, ami a csapat akaraterejét tükrözi. Kiemelném Pácza Blanki játékát, aki mindvégig a hátán vitte a csapatot (24/3 pont, 5 lepattanó, 7 kiharcolt fault, 4 szerzett labda)” – mondta a csapat edzője, Ambrus Szandra.

Vasas Akadémia/B – DVTK/B 63-72 (16-18, 11-18, 24-22, 12-14)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/B: Pácza Blanka 24/3, Firle-Kiss Bora 10, Tóth Frotti 8, Bodnár Sára 7, Karli Dóra 6, Béres-Nagy Szófia 2, Nagy Borostyán 2, Bodnár Fanni 2, Vértes Vanda 1, Kollár Kata 1, Marton Szilvia, Tompa Noémi

“A mérkőzés elejétől próbáltunk nyomást gyakorolni az ellenfelünkre, ami az első tíz percben sikerült is. A második játékrészben szétestünk, amit a jól játszó BEAC ki is használt. A második félidő elején sorra hagytuk ki az üres helyzeteinket és a védekezésünk sem volt kellően agresszív. Az utolsó játékrészre tudtunk újabb energiákat mozgósítani, amivel eldöntöttük a mérkőzést. Ezen a találkozón sikerült a rengeteg hiba és a sok kihagyott ziccer ellenére győznünk, de ez nem lesz mindig így. Mégis kiemelném Firle-Kiss Borát (16 pont, 10 lepattanó, 4 szerzett labda), Pácza Blankát (19/3 pont, 5 kiharcolt fault, 5 lepattanó), illetve Tóth Frottit és Béres-Nagy Szofit, akik 8-8 ponttal segítették a csapatot. Gratulálok a lányoknak, megvan az első győzelmünk, dolgozunk tovább” – értékelt Ambrus Szandra.

Vasas Akadémia/B – BEAC/B 69-45 (17-8, 17-16, 14-11, 21-10)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/B: Pácza Blanka 19/3, Firle-Kiss Bora 16, Tóth Frotti 8, Béres-Nagy Szófia 8, Karli Dóra 5/3, Bogdán Fanni 3, Kollár Kata 2, Bodnár Sára 2, Marton Szilvia 2, Nagy Borostyán 2, Vértes Vanda 2, Marton Lia