WBW CEKK Cegléd – Vasas Akadémia 88-77

Női NB1/A 16. Bajnoki forduló

 

Mérkőzés:

A mérkőzést a megbeszéltnek megfelelően kellő agresszivitással koncentráltsággal fegyelemmel kezdtük, támadásban és védekezésben egyaránt. Ennek megfelelően irányítottuk az első játékrészben a történéseket. A ceglédi csapat puhán és indiszponáltan kezdett amit meg tudtunk büntetni. Az első negyed után így 19-23-ra vezetett csapatunk.

A második negyedben aztán az ellenfelünk is magára talált, sikerült megjátszaniuk centereiket és a magassági fölényüket használni. Megtalálták a lyukakat a védekezésünkben és rutinos csapatként büntették is a hibáinkat. Ebben a negyedben támadásban még sikerült jó formát mutatnunk, de a védekezésünkbe sok hiba csúszott, főleg amikor zóna védekezéssel próbálkoztunk ezért azt később nem is tudtuk intenzívebben használni. Ezt a negyedet végül nagyon sok pontot dobva nyerte a Cegléd 28-18-ra, így hat pontos hátránnyal fordultunk.

A harmadik negyed egy kiegyenlített csatát hozott, ám ezúttal sem tudtuk a 10 perces játékidőben 20 pont alatt tartani riválisunkat, így egyúttal sajnos azt sem használtuk ki, hogy támadójátékunk némi hibát leszámítva jól működött. Kereken 10 pont különbséggel léptünk e negyedik negyedbe.

Az utolsó etapban még volt egy nagy felzárkózása a csapatunknak melynél 3 pont különbségre és odaértünk ellenfelünk nyakára, de ennél közelebb nem sikerült jutnunk. Ezekben a pillanatokban fájó könnyű kosarakat engedtünk ellenfelünknek érthetetlen módon, így a mérkőzés végére felállt a kétszámjegyű különbség.

Összegzés:

Egy nagyon jó erőkből álló csapathoz látogattunk és bár nem sikerült meglepetést okozni a mutatott játékkal összeségében nem lehetünk elégedetlenek. Támadójátékunk határozottan jó volt és csapatként működtünk a pályán, külön öröm, hogy úgy érzem mindenki hozzátett ehhez teljesítményhez. Védekezésben van mit fejlődni, főleg az olyan egyszerű kosaraknál amiket szinte ajándékba adtunk ellenfelünknek és mindezt kulcs pillanatokban.

Pontszerzők: Mérész 4, Tóth 7, Böröndy 15, Karakasevic 16, Kalu 17, Dombai 6, Varga 2, Demeter 2, Ambrus 2, Heljic 6

Földi Attila

2018-02-22

Megnehezítettük a Cegléd dolgát

VBW CEKK Cegléd – Vasas Akadémia 88 – 77

/19-23; 28-18; 21-17; 20-19/

Jobban kezdte csapatunk a mérkőzést, többször is sikerült eredményesen kihasználni a Cegléd hibáit, így 10 perc után 23-19-re vezettünk. A második negyedben aztán magasabb fokozatra kapcsoltak a hazaiak, de masszívan tartottuk magunkat. Ennek ellenére félidőben ceglédi vezetéssel vonulhattak a csapatok az öltözőbe.

Térfélcserét követően is tartottuk magunkat, nem engedtük elszakadni ellenfelünket, de közelebb nem sikerült férkőzni a Ceglédhez, 30 perc játék után 10 ponttal jártak előrébb.

A záró negyedben is mindent megpróbáltunk, de nem sikerült faragni a hátrányból, azonban így is egy jó mérkőzést játszottunk, ahol a Cegléd végül 88-77-re múlta felül csapatunkat.

Folytatás szombaton, ahol ahhoz a Szekszárdhoz látogat csapatunk, akik elszenvedték idei első vereségüket a bajnokságban a Zalaegerszeg ellen, de továbbra is vezetik a bajnokságot.

 

VBW CEKK Cegléd: Medgyessy 15/3; Kányási 9/3; Popovic 7; Mokango 17; Maksimovic 7

Csere: Katona 12; Cooper 15; Zsovár 5/3; Révész -; Kobolák 1, Filipowicz –

Vasas Akadémia: Kalu 17/3; Böröndy 15/9; Tóth O. 7/3; Mérész 4; Karakasevic 16/3

Csere: Kaposi-Demeter 2; Dombai 6; Heljic 6; Ambrus 2