Szombaton zárul a 2022/23-as bajnoki alapszakasz, az utolsó fordulóban hazai pályán mérkőzünk meg a BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós csapatával. A Play-Off a tét lányaink számára és csak akkor jutunk tovább, ha megnyerjük a párharcot.

Parázs mérkőzés várható szombaton a Pasaréti Sportcentrumban, ahol a Vasas Akadémia a BKG-t fogadja. Továbbra is borzasztóan sűrű a bajnoki tabella közepe, a TFSE-MTK ellen elszenvedett vereséget követően pedig, jelen állás szerint a 9. helyet foglalja el Milos Pavlovic együttese, ami még nem ér Play-Off szereplést. Az utolsó fordulóra is maradt izgalom, hiszen egy győzelemnek köszönhetően visszakerülhetünk a legjobb nyolc csapat közé, a végső rangsor azonban nemcsak rajtunk múlik. Négy csapatból tehát egy biztosan csalódott lesz szombat este, a BEAC, a Csata, a TFSE és a Vasas közül ugyanis egy a Play-Out-ban fogja folytatni az idei szezont. A pályán és a lelátón is szükség lesz mindenkire ahhoz, hogy legyőzzük azt a BKG-t, amelytől idegenben vereséget szenvedtük.

A tabella tizedik helyén álló szigetszentmiklósiak öt győzelemmel és tizenhat vereséggel két csapatot is maguk mögé tudtak utasítani. A tavalyi év végén volt egy remek időszaka a csapatnak, ahol négy győzelmet szereztek zsinórban, az utolsót sajnos pont ellenünk. Az idei évben azonban korántsem megy annyira jól a BKG szekere, az eddigi tíz találkozóból ugyanis mindössze egyet tudtak megnyerni a PINKK ellen. Bár hétvégi ellenfelünknek nem igazán számít már a szombati mérkőzés, biztosak lehetünk benne, hogy nem fogják tálcán kínálni a győzelmet.

Az alapszakasz utolsó mérkőzése következik, ami nyilvánvalóan nagyon fontos számunkra. Keményen dolgozunk, hogy megnyerjük a párharcot, ehhez pedig igyekszünk felhasználni a legutóbbi egymás elleni meccset. Sajnos nemcsak a mi kezünkben van a sorsunk, ezért a kötelező győzelem mellett figyelnünk kell a Csata – DVTK találkozó alakulását is – nyilatkozott a mérkőzés előtt Milos Pavlovic, a Vasas Akadémia vezetőedzője.

A Vasas Akadémia – BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós találkozó szombaton 18:00-kor kezdődik a Vasas Pasaréti Sportcentrumban.

Minden szurkolót és Vasas szimpatizánst szeretettel várunk, de a mérkőzést a mindigTV GO oldalán is meg lehet tekinteni.