A Vasas Akadémia felnőtt csapata az új év első találkozóján az eddig nyeretlen ZTE NKK csapatát fogadta hazai pályán. Szoros első félidőt követően lányaink rátettek még egy lapáttal, és magabiztos győzelemmel zárták a találkozót.

Bach Bogi dobásával kezdődött a találkozó, a labda azonban hezitált a gyűrűhöz érve. A lepattanó Bogi kezében landolt, akit ezúttal csak szabálytalanul lehetett megállítani. Vendég duplát követően Bri Fraser értékesítette a kettő plusz egyet. Nem volt szikla szilárd a védelmünk az első percekben, Madár Kata hármasával azonban két pontra növeltük előnyünket. Papp Dia négy perc játékot követően összegyűjtötte második faultját, így irányítónk a kispadra kényszerült. Két ZTE tripla is gyűrűbe talált, ennek ellenére a két csapat fej-fej mellett küzdött. 23-23-nál két perccel a negyed vége előtt vendég időkérés következett, amiről a Vasas jött vissza jobban. Nadia Smailbegovic vette át a pontgyártó szerepét, majd Madár Eszti is betalált közelről, így négy pontos előnnyel zárult az első játékrész.

Másfél perc játékot követően Budácsik Dorka talált gyűrűbe, ezt követően pedig beindult a Vasas támadójátéka. Milos Pavlovic azonban nem volt teljesen elégedett a csapat teljesítményével, ezért magához hívta lányait. Látványosan feljavult a védelmünk, ami az eredményjelzőn is meglátszódott, a negyed felénél először alakult ki tíz pont fölötti különbség. Egy labdaszerzést követően Bach Bogi passzolt Tóth Orsinak, aki előtt már csak a gyűrű volt. Zárkózni tudott a negyed végén a ZTE, így csupán négy pontos Vasas előnnyel mehettek pihenni a csapatok. Hazai oldalon Bach Bogi jutott tíz pont fölé húsz perc játékot követően, míg a vendégeknél Szabó, Tuchscherer és Mányoki is kétszámjegyű dobóstatisztikával zárt.

Bri Fraser duplája nyitotta a második félidőt, aki a következő támadásban Szerencsés Tamit találta meg egy remek passzal. Bach Bogi pontjaival egy perc alatt 6-0-s rohammal indítottunk, ismét tíz pontra nőtt a különbség, így a vendégek azonnal időt kértek. Bri Fraser megérkezett a meccsbe, másfél perc alatt öt pontot és egy asszisztot gyűjtött, lányaink pedig remek rohamba kezdtek. Húsz pont környékére gyarapodott az előnyünk, a bűvös számot azonban csak a negyed hajrájára sikerült átlépnünk Madár Eszti büntetőivel. Becsúszott néhány hiba a játékunkba, ennek ellenére nem tudott megközelíteni minket a ZTE, állandósulni látszott a különbség.

Budácsik Dorka élvezte csapattársai bizalmát és passzait, két szép kosárral gyarapította pontjainkat, Hizsnyik Dóri büntetőivel pedig harminc pontra nőtt a Vasas előnye. Bővült a rotációnk, a padról jövők is magas hőfokon égtek, Mudra Viola beállásával pedig minden játékos lehetőséget kapott a bizonyításra. A különbség ellenére egyik csapat sem engedett ki, a vendégek mindent megtettek annak érdekében, hogy közelebb kerüljenek lányainkhoz, nekünk azonban mindenre volt válaszunk. Az utolsó percekben a ZTE-nek sikerült némileg kozmetikázni a különbségen, a végeredményen ez azonban nem változtatott. Megszületett a Vasas Akadémia első győzelme 2021-ben.

„Nagyon nehéz volt számunkra az elmúlt időszak, hiszen komoly ellenfelekkel találkoztunk az elmúlt hetekben. Egy teljesen más mérkőzés várt ránk ma, amire nem sikerült az első pillanattól ráhangolódni. Fizikálisan is gyengén kezdünk, ennek a miértjeit mindenképp ki kell elemeznünk, hiszen ilyen hibát senki ellen nem véthetünk. Emellett lehetőséget adtunk az ellenfél legjobbjainak, hogy a saját játékukat játsszák, a második félidőben azonban egy teljesen más arcunkat mutattuk. Nem szoktam külön kiemelni játékost, azonban Szerencsés Tamara megérdemli, hogy kivételt tegyek. A második félidőben nyújtott védekezése szemet gyönyörködtető volt. Teljesen kivette a játékból az ellenfél irányítóját, amivel ellenfelünk nem tudott mit kezdeni. Ennek köszönhetően magabiztosak lettünk támadásban, és a harmadik negyedben át tudtuk venni az irányítást. Emellett szeretném még megdicsérni Hizsnyik Dórit, aki több napja remekül teljesít az edzéseken. Lehetőséget is kapott a mai találkozón, amivel maximálisan élt. Folytatjuk tovább a munkát, minden mérkőzés rettentően fontos számunkra, a következő találkozó ráadásul nehezebb lesz, mint a mai” – mondta a Vasas Akadémia vezetőedzője, Milos Pavlovic.

Vasas Akadémia – ZTE NKK 86-62 (30-26, 16-16, 25-6, 15-14)