Kedden indul a nagy hajrá a Vasas Akadémia számára, utánpótlás csapataink korosztályos döntőkön bizonyíthatják tehetségüket. Először a kadett korosztály kezdi meg a szereplést, Kertész Dávid és az U16/B-sek a Nemzeti Leány Kadett „B” Döntőre nyertek meghívót. A megmérettetések előtt a csapat edzőjével beszélgettünk.

Hogyan értékelnéd a csapat eddigi teljesítményét?

Az ősz folyamán szépen összeért csapatból folyamatosan volt hiányzó játékos a COVID miatt, így kicsit megtorpantunk és nem tudtunk a keresztjátékon továbbjutni a legjobb 8 felé. Egyénileg és csapatszinten is voltak biztató jelek a jövőre nézve, melyeket néha megmutattunk mérkőzéseken is, néha meg képesek voltunk alap dolgokat elfelejteni. Bízom benne, hogy most teljes kerettel és egymást támogatva újra jó formát mutatunk majd.

Miben fejlődtek a legtöbbet a lányok az év során, milyen nehézségek (ha volt ilyen) voltak az út során?

Egyénileg mindenkinek volt lehetősége megmutatni mire képes, átlagban 13-25 percet töltöttek a pályán a lányok az eddigi mérkőzéseken. Fiatalnak számító (2 fő 2005) keretünknek sokat jelentett, hogy idén bevezették a középházat a kiemelt bajnokságban, így hasznos mérkőzéseken tudtunk edződni. A lányok egyre magabiztosabban és tudatosabban játszanak, mely annak is köszönhető, hogy junior bajnokságban is elindultunk minden kadett játékossal. Mint említettem, a vírus sokszor elért minket, és alkalmanként 2-3 játékos hagyott ki több mint hat hetet mire újra pályára léphetett, van akinél a mai napig érezhető a kihagyás. Büszke vagyok a lányokra, hogy hozzánk nem játszottak le az „A” csapatból játékosok és így is a legjobb 16 közé jutottunk saját erőből, sőt sokáig a legjobb 8-ra is megvolt az esélyünk.

Mit vársz a döntőtől?

Mivel a csapatból csak egy-két játékos játszott eddig lényeges szerepet országos döntőn, így hatalmas tapasztalat lesz nekünk ez a torna. Azt várom, hogy a saját játékunkat játszva tudjuk megmutatni a csapat igazi arcát és elégedetten fejezzük be a szezont.