Szolnokon kedzte a 2019/20-as bajnokságot a Vasas Akadémia junior csapata, Igor Skocovski lányai pedig rögtön győzelemmel mutatkoztak be az új szezonban.

“Ellenfelünk csak az első öt percben tudta tartani velünk a lépést, ám egy időkérést követően bekeményítettünk védekezésben és átvettük az irányítást. Támadásaink nem voltak még meggyőzőek, azonban a második negyedre ezen is sikerült javítani, így félidőre több, mint húsz pontos előnyre tettünk szert. Ki lehet emelni Kuncz Petrát, aki a nagyszünetre már 10 pontnál és 5 lepattanónál járt. Az öltözőben átbeszéltük a további teendőket, amiket nem nagyon sikerült végrehajtani, ám a csapat végig harcolt, ami dicséretre méltó. Az utolsó negyedben a támadás és a védekezés is jól működött, így magabiztos győzelemmel hagyhattuk el a pályát. Örülök, hogy mind a tizenkét játékos pályára lépett, és hasznosan játszott, láthattuk azonban ennek köszönhetően azt is, miben kell még fejlődnünk. Szeretném kiemelni Kuncz Petrát (15 IBM, 13 pont, 7 lepattanó), Salamon Zsófit (12 IBM, 12 pont, 4 szerzett labda), Lőrinczy Palomát (16 IBM, 12 pont, 5 szerzett labda). Ők hárman remek teljesítményt nyújtottak a mai mérkőzésen. Természetesen gratulálok az egész csapatnak, megvan az első győzelem” – mondta a csapat edzője, Igor Skocovski.

Szolnoki MÁV SE – Vasas Akadémia/A 41-88 (9-18, 11-26, 10-17, 11-27)
Pontszerzők:
Szolnoki MÁV SE: Emel Gy. 5, Szábo G. 6, Frank . 6, Bede P. 5, Lukovszki D., Harmati A. , Biró L., Munkácsi A. 8, Kovács J. 6, Czinger B. 5
Vasas Akadémia/A: Vígh B. 4, Dúl T. 11, Siklós D. 2, Mudra V. 3, Kuncz P.(Pepe) 13, Lőrinczy P. 12, Salamon Zs. 12, Nagy L. 6, Kun R. 8, Szerencsés T. 11, Kuncz P., Altmann A. 6