Serdülő/B csapatunk két mérkőzéssel színesítette a hétvégét, Ambrus Szandra lányai szombaton fővárosi derbit tartottak a Törekvés és a Kaszások ellen. Mindkét találkozón magabiztos Vasas győzelem született, az egyiken ráadásul a mágikus 100 dobott pont is összejött.

„A Kaszások elleni mérkőzés nehezen indult, de a második negyedtől a lányok ráéreztek arra, hogy mit is kell játszani. Ügyesen olvasták a védelmet, amiből sok könnyű kosarat szereztünk. Az utolsó játékrészben 21 pontra voltunk a bűvös 100 ponttól, ami hatalmas motivációt adott. Bámulatos védekezéssel 5 perc alatt 25 pontot dobtunk és Firle-Kiss Bora ziccerével megszületett a csapatunk első századik dobott pontja. Firle-Kiss Bora, Tóth Frotti és Pácza Blanki extra játéka mellett nagyon örülök annak, hogy Bogdán Fanni sérülése után újra bátran játszott. Emellett nagyon büszke vagyok a lányokra, mert az utolsó percig alázattal játszottak” – mondta a csapat edzője, Ambrus Szandra.

Óbudai Kaszások/A – Vasas Akadémia/B 39-108 (23-23, 9-35, 4-21, 3-29)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/B: Firle-Kiss Bora 29, Tóth Frotti 24, Pácza Blanka 20, Bogdán Fanni 10, Muszka Zita 8, Vértes Vanda 7, Bodnár Sári 4, Karli Dóra 4, Tompa Noémi 2, Kollár Kata, Nagy Borostyán, Marton Szilvia

„A második mérkőzést az első perctől próbáltuk irányítani, viszont a fáradtságnak köszönhetően a harmadik negyedben jött egy kisebb hullámvölgy. Az utolsó játékrészben megrázták magukat a lányok és bebiztosították az újabb győzelmet. Nagyon örülök Marton Szilvi és Vértes Vanda hasznos játékának, illetve Karli Dóri remek irányításának és passzainak. Gratulálok az egész csapatnak, mindenki kivette a részét a két győzelemből” – értékelt Ambrus Szandra.

Török Flóris Törekvés SE/A – Vasas Akadémia/B 34-59 (3-23, 14-15, 4-4, 13-17)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/B: Tóth Frotti 17, Pácza Blanka 13, Marton Szilvi 6, Vértes Vanda 6, Bogdán Fanni 5, Firle-Kiss Bora 5, Karli Dóra 3, Muszka Zita 2, Tompa Noémi 2, Marton Lia 1, Kollár Kata, Bodnár Sára.