A 9-12. helyért folyó párharc első körében a magyar válogatott Görögország ellen lépett pályára a krétai U18-as Európa-bajnokságon. A tegnapi fájó vereséget követően össze tudták szedni magukat lányaink, így a 9. helyért folytathatják az Eb-t.

Nem lehetett könnyű az ébredés a magyar válogatott számára, a nyolcaddöntőn elszenvedett egy pontos vereség ugyanis keresztbe húzta válogatottunk számításait. Ennek ellenére az alsóházi párharc első körének mérkőzésen jól kezdtek van Rijs Dóráék, már az első percekben magabiztosan és összeszedetten kosárlabdáztak lányaink (7-2). A folytatásban magukhoz tértek a görögök, a negyedet ennek ellenére három ponttal sikerült megnyerünk. Komoly csata alakult ki a pályán, egyik csapat sem tudott komolyabb előnyhöz jutni, így félidőre csupán az első negyedből hozott három pontos magyar előnnyel mehettek pihenni a csapatok.

Fotó: FIBA
Fotó: FIBA

Az igazi áttörést a harmadik negyed hozta, ahol főleg a védekezést kell dicsérnünk. Mindössze négy pontot engedtünk a házigazdának, de nemcsak hátul jeleskedtünk. Kétszámjegyű különbséget dolgoztunk ki, melynek köszönhetően kicsit megnyugodtak a kedélyek. Próbált zárkózni Görögország, de sikeresen visszavertük a támadásokat, Aho Tyráék győzelmével pedig a 9. helyért roboghat tovább a magyar válogatott.

Görögország – Magyarország 45-57 (9-12, 18-18, 4-14, 14-13)
Pontszerzők:
Görögország: Damoulaki 2, Baxevanou 10/3, Kelemeni, Palaska, Vasileiou 18. Csere: Alexia 2, Christaki 2, Stamataki 5/3, Andrianni Cooper 6
Magyarország: Laczkó 7/3, Van Rijs 2, Katona 9, Strausz 10, Holcz 9/3. Csere: Pfeiffer 2, Milkovics, Aho, Ács, Oláh, Gyöngyösi 9/3, Dobó 2