U12/B csapatunk a 4. fordulóval folytatta a bajnokságot szombaton, ahol két kemény ellenfél várt lányainkra. Álmosan kezdtünk, amivel a saját dolgunkat dolgunkat nehezítettük meg az első találkozón, a második meccsen viszont remekül fel tudtuk venni a ritmust, amivel sikerült meglepni ellenfelünket. Hosszabbításra is szükség volt, ám a végén sajnos nem mi örülhettünk.

Érdemben a második félidőre ébredtek fel a lányok a Török Sasmadarak ellen, és csak az utolsó negyedben tudtuk magunkhoz ragadni az irányítást. Végig sok hibával játszottunk, azonban az utolsó negyedben a lelkesedésünk dominált, amitől pontosabbak és eredményesebbek tudtunk lenni. Így azt a negyedet meg is tudtuk nyerni. Ki szeretném emelni védekezésben és támadásban is Lévai Júliát, aki a sérüléséig és Horváth Dorottyát, aki a negyedekben végig jól teljesített, valamint Klemencsics Sárát mezőnymunkájáért. Gratulálunk az ellenfélnek a győzelemhez. Sokat tudtunk tanulni a mérkőzésből – mondta a csapat edzője, Diósadi Deák Éva.

Vasas Bolhák – Török Sasmadarak 39-44 (9-10, 6-12, 3-4, 9-12, 12-6)
Pontszerzők:
Vasas Bolhák: Lévai Júlia 11, Horváth Dorottya 6, Klemencsics Sára 5, Hermány Katalin 3, Kis Piroska 3, Kövesdi Janka 3, Hujber Anna 3, Barta Boglárka 3, Kozeschnik Dorka 2, Koncz Lili, Kuntzl Anna, Ales Mira

Nagyon agilis, gyors játékkal kezdtük a második mérkőzésünket a MAFC egyik fiú csapata ellen. Meg is leptük őket egy 14 pontos vezetéssel. A második és a harmadik egyedben megijedtünk a lehetőségtől és elizgultuk, amit csak lehetett, de a negyedik negyed végére Kövesdi Janka büntetőjének köszönhetően egálra hoztuk a mérkőzést. A lányok így lejátszották első hosszabbításukat, ahol első sorban védekezésben, csapatjátékban és mentálisan maradtunk alul. Mindenki nagyon hullámzó teljesítményt nyújtott, ezért kiemelni nem tudok senkit, de a mérkőzés egyes szakaszaiban nyújtott teljesítményéért dicséretet érdemel Hermány Kati, Kuntzl Anna, Hujber Panni, Kövesdi Janka, Klemencsics Sára, Kis Piroska, Kálovics Rozi és Balogh Dorka. Ennek ellenére nagyon hasznos mérkőzést játszottunk, és sokat tanultunk ezen a mérkőzésen is. Elsősorban azt, hogy a pályán kosárlabdázni és védekezni kell, a nézőtéren lehet drukkolni és izgulni – értékelt Diósadi Deák Éva.

MAFC Mokos – Vasas Bolhák 61-55 (6-20, 12-6, 2-4, 19-10, 12-11, 10-4)
Pontszerzők:
Vasas Bolhák: Kuntzl Anna 10, Kövesdi Janka 9, Hermány Katalin 8, Balogh Dorottya 8, Kálovics Rozália 7, Kis Piroska 5, Hujber Anna 4, Klemencsics Sára 3, Kozeschnik Dorka 1, Koncz Lili, Ales Mira, Szigyártó Lina