Szoros mérkőzésen maradt alul a Vasas Akadémia felnőtt csapata hazai pályán a TFSE-MTK ellen. Nem kezdtük jól a találkozót, húsz pont fölé is nőtt a különbség az első félidőben, amit a szünetre hétre sikerült faragnunk. A harmadik negyedtől teljes más arcát mutatta ismét a Vasas, magabiztosan, kreatívan és ponterősen játszottunk, ami meghozta a hazai szurkolók hangját a lelátóról. Kevés hiányzott, de a győzelem ezúttal elmaradt.

Tapley hárompontosa nyitotta a mérkőzést, amit Dúl ziccere követett. El tudott húzni az első másodpercekben a TFSE, ám egy begyakorolt akciót követően Bach Bogi maradt üresen, így hazai oldalon is megkezdődött a pontgyártás. Magas hőfokon égtek a csapatok, ám mivel a vendégek lendülete alábbhagyott támadásban Sara Heljic triplájával egyenlíteni tudtunk három perc játékot követően. Lendületbe került a TF, Dúl ziccerét követően Pavel is betalált, kialakítva ezzel az eddigi legnagyobb különbséget. Milos Pavlovic időkérését követően rendezni tudtuk a sorokat és Salamon Zsófi büntetőivel zárkózni is tudtunk. Hidegzuhanyként ért minket Baa két szép kosara, amivel tíz pontra nőtt ellenfelünk előnye.

Kétperces tűzszünetet hozott a folytatás, nem maradtunk azonban események nélkül. Papp Dia csodás blokkja hozta meg a hazai szurkolók hangját, ennek ellenére a vendégek találtak be először a második negyedben. A légiósokról szólt a következő néhány támadás, Tapley után Jenkins is betalált, majd Sara Heljic is megindította a pontgyártást hazai oldalon. Centerünk nemsokkal később egy akciónál a lábához kapott, Milos Pavlovic pedig azonnal lehívta ápolásra a sérülésből nemrég felépült játékosunkat. Nem találtuk a ritmust támadásban, amit ki tudott használni ellenfelünk. Húsz fölé nőtt a különbség négy perccel a félidő előtt, így vezetőedzőnk ismét magához hívta játékosait. Szép akciót hajtottunk végre, Papp Dia a támadás utolsó másodpercében találta meg a palánk alatt üresen maradt Madár Esztit. Irányítónk begyújtotta a rakétákat, hét pontot is szerzett a következő három támadásban. Fokozódott a hangulat, vendég időkérést követően védekezést váltott a Vasas, amivel sikerült meglepni a TFSE csapatát, a labdaszerzésből Salamon Zsófi tudott eredményes lenni. Tizenöt pontra csökkent a különbség, így mehettek pihenni a csapatok a nagyszünetre.

Bekeményítettünk védekezésben, átvészeltük kapott pont nélkül az első huszonnégy másodpercet, ráadásul a túloldalon is hatékonyak tudtunk lenni. Tóth Orsi dupláját Smailbegovic Nadia hármasa követte. Jó játékunk azonban szabálytalannak bizonyult, bő három perc játékot követően már kigyűlt az öt csapathibánk, kényelmes helyzetbe hozva ezzel a vendégeket. Nem adtuk fel, Madár Eszti kosarával tízre csökkent a különbség, a szurkolók is érezték ez az a pont, amikor támogatásra van szüksége lányainknak. Pavel sportszerűtlen módon adott egy csomagot Madár Eszti arcára, fiatal tehetségünk a kispadra kényszerült. Madár Kata csak azt követően váltotta testvérét, hogy elhelyezett egy gyógypuszit Eszti arcára. Folytatódott a kemény küzdelem, irányítani tudtuk a játékot. Dúl Terka indult meg saját térfeléről, senki sem tudta megállítani, így hat pontra csökkent a különbség. Fiatal irányítónk labdát is tudott csenni, a büntetők azonban sajnos ezúttal kimaradtak. Jenkins ziccere zárta a negyedet, amivel a TFSE hét pontra növelte előnyét.

Papp Dia egyéni akciója tüzelte a hazai csapatot és lelátót, majd Tóth Orsi is eredményes tudott lenni, ellenfelünk már érezhette lehelletünket tarkóján. Papp Dia labdaszerzéséből egyetlen pontra zárkóztunk, majd Madár Kata kosarával hosszú idő után át is vettük a vezetést a záró negyed felénél. Magára találtak a vendégek, Jenkins kettő plusz egy akcióját követően Baa értékesített könnyű ziccert. Óriási feszültség volt a pályán, nem tudtunk közelebb kerülni ellenfelünkhöz, azonban két és fél perccel a vége előtt még mindig nyitott volt a meccs. Milos Pavlovic időkérését követően Madár Kata volt eredményes, lányaink fogaikat összeszorítva küzdöttek. Ismét Jenkis harcolt ki jókor faultot, hat pont volt a két csapat között az utolsó percre fordulva, amikor Bach Bogi szórt be egy triplát a sarokból. Németh ellen három másodpercet fújtak, a támadást azonban nem sikerült pontokra váltanunk. Király büntetőivel távolodott a TFSE, ami döntőnek bizonyult. Bár Papp Dia még beszórt egy távoli triplát az utolsó másodpercekben, a fordítás nem jött össze. Fantasztikusat küzdöttek lányaink, de a győzelem sajnos ma elmaradt.

“Bárcsak második félidőtől láttam volna a mai találkozót. Nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogyan terveztük, rengeteg gyermeteg hibák vétettünk. Lepattanózásban túl előzékenyek voltunk és 34 büntetőt engedünk ellenfelünknek. Szerencsére nem értékesítette jó százalékkal az ellenfél, de mi se, így nehezen tudtunk zárkózni. Talán nagy volt a nyomás, hiszen a Magyar Kupa is elérhetővé vált számunkra, illetve a jó szériának sem szerettünk volna véget vetni. Sajnos néhány egyéni teljesítményt illetően is csalódott vagyok, de hogy jó dolgokat is mondjak, Dúl Terka a mai mérkőzésen megmutatta, hogy értékes tagja lehet a csapatnak a jövőben akkor is, ha nyomás alatt vagyunk. Továbbra is hinnünk kell magunkban, vannak hiányzó és sérüléssel küzdő játékosaink, de a küzdeni akarást a legtöbb játékoson mai is láttam. Volt néhány kivétel, ezen el kell gondolkoznunk” – nyilatkozott a mérkőzés végén Milos Pavlovic, a Vasas Akadémia vezetőedzője.

Vasas Akadémia – TFSE-MTK 66-69 (14-25, 13-17, 19-11, 20-16)