Október 2 és 6 között rendezték Kínában az U23-as 3×3 világbajnokságot, ahol Tóth Orsolya és a magyar válogatott a 12. helyen végzett. A mérkőzések mellett a lányoknak városnézésre, és rövid pihenésre is maradt idejük. Hazaérkezését követően a vb élményekről beszélgettünk Orsival.

„Összesen egy hetet töltöttünk Kínában. Az első két napban edzettünk, kicsit körbe néztünk Lanzhouban, majd szerdán játszottuk első meccseinket. A világbajnokság első napján kettőből két meccset megnyertünk, így azt mondhatjuk, jól teljesítettünk, bár hozzá kell tennünk, hogy Srí Lanka és Svájc két gyengébb csapatnak számított a tornán. Viszont a következő meccsnapunkon kettőből kettőt elvesztettünk. Úgy gondolom Kínát megverhettük volna, mivel 10-7-re kaptunk ki, végig fej-fej mellett ment a két csapat. Nem tudom sajnos szavakkal leírni, milyen a pályán lenni ilyenkor, de mindig izgatott vagyok, koncentrált és ha úgy megy a játék, extázisba is kerülök. Mindig kizárom a körülöttem lévőket, a közönséget, az edzőket, a kommentátort és csak a meccsre és az ellenfélre fókuszálok” – mondta a Vasas Akadémia játékos, Tóth Orsolya.

„Szabadidőnkben körbe néztünk a városba. Megnéztünk egy vízi parkot és a belvárosba is elmentünk vásárolgatni. Ez egy iparváros, nem itt voltak Kína legnagyobb látványosságai, de ezen felül is találtunk rengeteg szép, különleges európaiaknak nem mindennapi helyeket. Kedden reggel értem haza, és másnap szerdán már elkezdtem újra edzeni a csapattal. Kínában pihentem eleget, hiszen az utolsó három nap nem edzettünk, viszont a 25 órás utazás bevallom őszintén megviselt. Örülök, hogy újra itthon edzhetek és munkába állhatok, mivel ezután már csak a Vasasra kell koncentrálnom és minél jobb eredményt elérni a csapattal” – tette hozzá Orsi.

Orsival kiegészülve a Vasas Akadémia felnőtt csapata vasárnap Ceglédre utazik, ahol 18:00-kor kezdődik a VBW CEKK bajnoki találkozó.