Serdülő csapatunk a Csata DSE ellen játszott csütörtökön. A remek kezdést követően alább hagyott a lendület, így ellenfelünk vissza tudott jönni a meccsbe. Egy labdás végjáték kerekedett ki a hajrában, amiből a Csata jött ki jobban.

„Nagyszerű első negyed után, ahol a védekezésünk és a támadásunk is rendben volt, egy katasztrofális, lélektelen második negyed követett serdülő/A csapatunktól a Csata DSE erősen tartalékos csapata ellen. Nyoma sem volt az első negyed agresszivitásának, átjáróház lett a védekezésünk, támadásban pedig jöttek a buta eladott labdák, és a rengeteg kihagyott ziccer. Jót tett a szünet a lányoknak, ahol megértették, hogy tíz percnyi jó játék még kevés a győzelemhez, és újra elkezdtek keményen dolgozni. Kár a második negyed lélektelen játékáért, sajnos két pontos vereség lett a vége. Nagyon remélem, hogy a csapat minden tagjának nagy tanulság ez a mérkőzés, hiába játszunk három negyedben jól, ha egy negyedre csak a mezünket tesszük ki a pályára” – mondta a csapat edzője, Eördögh Edit.

Csata DSE – Vasas Akadémia/A 56-54 ( 11-25, 19-2, 17-15, 9-12)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Örsi Kata 13/6, Szilágyi Ágnes 12, Aho Tyra 8/3, Láng-Miticzky Blanka 7/3, Rubint Ágnes 6, Ulrich Zoé 5, Kálmán Liza 2, Kohán Patrícia 2, Istenes Zsuzska 1, Záboji Tita, Rátkai Eszter.