Kettő mérkőzést játszottak a hétvégén a Vasas Cicák, ráadásul mindkettőt fiúk ellen. A PSE Párducok ellen döcögősen kezdtünk, az Újpest-MT/B ellen azonban már fel tudtuk venni a kesztyűt. Nem volt egyszerű dolga lányainknak, akik derekasan helyt álltak.

„Az első mérkőzést nagyon lassan, enerváltan kezdtük, aminek sajnos a második félidőben meglett a következménye. Ezeken a meccseken mindenki sok lehetőséget kap, hogy a már megtanult elemeket éles helyzetben is gyakorolni tudjuk. Az idősebb és fizikailag is nagyobb fiúkkal nem tudtuk felvenni a versenyt, a védekezésünk nem volt elég a győzelemhez. A második játékrészben keresztül futottak rajtunk, mi pedig nem tudtunk kosarakat szerezni. Varga Sára állt a csapat élére, azonban hiányoztak még mellőle a többiek” – mondta a csapat edzője, Kapornai Dóra.

PSE Párducok – Vasas Cicák 44-31 (11-9, 7-8, 8-7, 11-3, 7-2)
Pontszerzők:
Vasas Cicák: Varga Sára 11, Tóth Fanni 4, Deák Zsófi 4, Juhász-Kelly Hanna 3, Pátzay Sára 3, Radácsi Írisz 3, Mayr Jana 2, Rapcsák Janka 1, Örsi Anna 1

„A második mérkőzésünk szorosnak ígérkezett, azonban ismét beleestünk abba a hibába, hogy nem tudtunk könnyű kosarakat dobni. Rengeteg ziccerünk maradt ki, sok hibát vétettünk a labdavezetésben. Annak ellenére, hogy a fiúknak megnehezítettük a dolgát gólszerzés terén, nem tudtuk saját akaratunkat érvényesíteni, így egy szoros meccsen alulmaradtunk. Öröm volt számomra a lányok bátorságát nézni, többen most kerültek először téthelyzetbe. Összességében úgy gondolom, hogy fontosak számunkra ezek a meccsek, mert amellett, hogy mindenki rengeteg játéklehetőséghez jut, önfeledten tudunk gyakorolni és olyan szituációkra készülni, amikből sokat lehet tanulni” – értékelt Kapornai Dóra.

Vasas Cicák – Újpest-MT/B 23-24 (9-8, 5-2, 4-7, 3-3)
Pontszerzők:
Vasas Cicák: Radácsi Írisz 7, Mayr Jana 5, Varga Sára 5, Örsi Anna 2, Deák Nóra 2, Lakos Jázmin 1, Deák Zsófi 1