Serdülő/B csapatunk a Csata DSE meghívásának köszönhetően két mérkőzést játszott az év utolsó napjaiban. Lányaink a házigazda mellett az Atomerőmű KSC Szekszárd ellen lépett pályára.

A Szekszárd elleni meccsen az első félidőben nagyon koncentráltan játszottunk. Sikerültek a figuráink, a dobásaink és a védekezésünk is jól működött. A harmadik negyedre viszont szétesett a védekezésünk, ezáltal nem volt ritmusunk a támadásban. Ezt az ellenfelünk rendre kihasználta, amin a negyedik negyedben tudtunk még faragni, ahol Frotti a kosaraival az utolsó percig a hátán vitte a csapatot” – mondta a csapat edzője, Ambrus Szandra.

Atomerőmű KSC Szekszárd – Vasas Akadémia/B 63-49 (14-15, 19-12, 20-9, 10-13)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/B: Tóth Frotti 18, Pácza Blanka 6, Bogdán Fanni 5, Bodnár Sára 5, Muszka Zita 4, Kollár Kata 4, Tompa Noémi 2, Karli Dóri 2, Nagy Borostyán 2, Marton Szilvia 2, Vértes Vanda

A második mérkőzésre tízen maradtunk, de a lányok így is az erejükön felül teljesítettek. A mérkőzés elején még jól tartottuk magunkat, ügyesen alkalmaztuk a tanultakat, de az utolsó negyedre fejben és testben is elfogytunk. A fáradtságnak köszönhetően sok hibát vétettünk, amit a Csata ügyesen kihasznált. Úgy gondolom, hogy a vereségek ellenére is hasznos meccseket játszottunk. A jó dolgokat visszük tovább, a hibákat pedig lesz időnk kijavítani, hogy a januári fordulón a kiegészült csapattal újabb sikereket érhessünk el. Köszönjük a meghívást a Csata DSE-nek” – értékelt Ambrus Szandra.

Csata DSE – Vasas Akadémia/B 59-35 (9-10, 18-10, 14-11, 18-4)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/B: Tóth Frotti 13, Pácza Blanka 10, Vértes Vanda 5, Marton Szilvia 4, Tompa Noémi 3, Karli Dóra, Nagy Borostyán, Kollár Kata, Bodnár Sára, Bogdán Fanni