Mozgalmas szombatja volt a Vasas Bolháknak, akik két mérkőzésen is pályára léptek. Az U12-es bajnokság harmadik fordulója sok izgalmat hozott és egy győzelmet is hozott.

„Nehéz dolgunk volt az SZPA-HSE elleni mérkőzésen, mert az ellenfélben gyorsabb és magasabb fiúk is játszottak, akiket nehezen vagy nem is tudtunk semlegesíteni. Eleinte nagyon megilletődötten játszottunk, majd percről percre bátrabbak és ügyesebbek lettünk. Sokat tanultunk a mérkőzésből, hét játékosunk pontot, illetve pontokat is tudott dobni” – mondta a csapat edzője, Diósadi Deák Éva.

SZPA-HSE – Vasas Bolhák 65-35 (20-7, 12-11, 3-3, 16-10, 14-4)
Pontszerzők:
Vasas Bolhák: Dávid Léna 11, Kuntzl Anna 7, Gaál Száva 6, Tóth Fanni 5, Horváth Csilla 3, Szabó-Iván Liliána 2, Zsoldos Nóra 1, Klemencsics Sára, Sepsey Lilla, Bakos Rozina

„A harmadik forduló második mérkőzésén hozzánk hasonló tudásszintű csapattal kerültünk össze. A találkozón végig nagyon harcosan küzdöttek a lányok, nagyon figyeltek a védekezésre. Bátrabban és kevesebb hibával támadták a gyűrűt, mint az előző mérkőzésen, jobban helyezkedtek, és a dobásoknál pontosabban céloztak. Ha csúszott is hiba a játékba, gyorsabban futottak vissza, amikor elveszítettük a labdát.
Az első és a negyedik negyedben különösen nagyon jól játszottunk. Védekezésben és támadásban is Léna és Száva vezette a csapatot, de minden játékos ügyesen és harcosan hozzátett, amivel sikerült megnyerni a mérkőzést. Köszönjük a szülőknek a rugalmasságot és az együttműködést hogy mégis játszhattunk ebben a fordulóban. Gratulálunk a lányoknak a játékhoz és a győzelemhez” – értékelt Diósadi Deák Éva.

Vasas Bolhák – Budapest Csepel 50-43 (18-8, 5-12, 3-3, 7-12, 17-8)
Pontszerzők:
Vasas Bolhák: Dávid Léna 22, Gaál Száva 11, Szabó-Iván Liliána 5, Klemencsics Sára 5, Tóth Fanni 4, Zsoldos Nóra 2, Bakos Rozina, Horváth Csilla, Sepsey Lilla, Kuntzl Anna