Folytatódik a Vasas Akadémia felnőtt csapatának felkészülése. Milos Pavlovic együttese pénteken a DVTK-t, szombaton a BEAC-ot fogadta Pasaréten. Mindkét találkozó hazai sikerrel zárult, a Diósgyőr elleni találkozó 61-55, a BEAC ellen pedig 70-66-os Vasas győzelmet hozott.

Múlt héten Miskolcon csapott össze a DVTK és a Vasas Akadémia, ahol magabiztos diósgyőri siker született. Ahhoz a találkozóhoz hasonlóan nálunk Radócz Fanni hiányzott, Bach Bogi viszont újra pályára lépett. A DVTK-nál pedig Aho Nina, Kristine Vitola és Chanel Mokango játékára nem számíthatott a vendégek edzője, Földi Attila. Szoros első negyedet követően 9-0-ás futással kézbe vettük az irányítást. A vendég együttes több kísérletet is tett a felzárkózásra, az előnyt nem engedtük ki a kezünkből. A szünet után két pontra feljött a DVTK, ekkor azonban újra nagy erőket sikerült felszabadítani hazai oldalon, 47-40-es elszakadást követően öt pontos előnnyel vághattunk neki az utolsó negyednek. Szoros csatát hozott a záró felvonás is, azonban minden támadást sikerült elhárítanunk, és végül 61-55-ös győzelmet arattunk.

„Sokkal jobb játékot mutattunk a múlt heti miskolci találkozóhoz képest. Harcolt a csapat, nem adtuk fel. Természetesen sokat kell még dolgoznunk, a mai mérkőzésen is volt néhány hibánk, amit javítanunk kell. Ennek ellenére pozitív élményekkel zárhatjuk a meccset” – mondta a Vasas Akadémia vezetőedzője, Milos Pavlovic.

Vasas Akadémia – Aluinvent DVTK 61-55 (18-19, 17-14, 14-11, 12-11)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Papp K. 8, Bach B. 9/3, Tóth O. 6, Szerencsés T. 4, Heljic S. 4, Budácsik D. 5, Madár E. 4, Fraser B. 21, Madár K., Mudra V.
Aluinvent DVTK: Montai-Vukov S. 11/6, Pusztai P. 9/3, Vég-Dudás A. 2, Kiss A. 25, Tóth F. 4, Kányási V. 2, Bacsó Z. 2, Medgyessy D., Frindt N.

Hasonlóan szoros találkozót hozott a BAEC elleni mérkőzés, 8-7-es vezetést követően átvette az előnyt a vendég együttes, amely tizenegy pontos előnyt dolgozott ki félidőre. A fordulatot a harmadik negyed hozta, ahol előbb 40-40-re kiegyenlítettünk, majd a vezetést is átvettük. Nagy harcot hozott a végjáték, nem engedtük azonban túl közel magunkhoz ellenfelünket, és végül 70-66-ra újabb győzelmet arattunk.

„Két teljesen ellenkező félidőt produkáltunk a BEAC ellen. Az első két negyedben gyengén, bizonytalanul játszottunk, amit ellenfelünk ki tudott használni. Dolgoznunk kell azon, hogy ilyen ne fordulhasson elő többször, hiszen téthelyzetben komoly következményei lehetnek egy ilyen rövidzárlatnak. A második félidőben megmutattuk jobbik arcunkat, agresszívan játszottunk, szépen járt a labda, és fel tudtunk zárkózni. Újabb szoros végjátékból jöttünk ki győztesen, ami bizonyára növeli a lányok önbizalmát, azonban továbbra is két lábbal kell járnunk a földön. Dolgozunk tovább, hogy fiatal csapatunk még magabiztosabb teljesítményt tudjon nyújtani” – értékelt Milos Pavlovic.

Vasas Akadémia – ELTE-BEAC Újbuda 70-66 (10-22, 15-16, 26-11, 18-18)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Smailbegovic N. 2, Madár E. 4, Fraser B. 20, Tóth O. 4, Papp K. 10/3, Heljic S. 6, Szerencsés T. 13/3, Budácsik D. 2, Bach B. 9, Madár K., Mudra V.
ELTE-BEAC Újbuda: Small I. 15, Dusanic L. 14/9, Zsámár L. 3/3, Szabó D. 5/3, Boros J. 2, Mérész B. 14, Smith J. 10, Czank T. 3, Koch D., Laufer G.,