U14/A együttesünk hétvégén játszotta utolsó mérkőzéseit a 2020-as évben. Lányaink kitettek magukért, hiszen a Dávid Kornél KA/A és a Kiss Lenke KA/A is magabiztos Vasas siker született.

„Nehézkesen kezdtük a mérkőzést, nem tudtunk agresszívan védekezni, így sok bosszantó kosarat kaptunk. A második negyedben Dúl Fanni vezetésével kezdtek a lányok úgy működni, ahogy azt már az első percben is szerettük volna. A második félidőre összeállt a játékunk, egyre jobban védekeztünk, amiben Kiss Kamilla és Mayr Lara járt az élen. Valamint egyre szebb támadásokat vezettünk, és egyre pontosabban tudtuk a támadásainkat befejezni, amiben Szabó Emília jeleskedett. Gratulálok a lányoknak a győzelemhez” – mondta a csapat edzője, Diósadi Deák Éva.

Dávid Kornél KA/A – Vasas Akadémia/A 53-87 (16-19, 13-27, 12-19, 12-22)
Pontszerzők:
Dávid Kornél KA/A: Vagyon R. 2, Zeller A. 16, Azurák A. 9, Szaniszló G. 9, Nyulász V., Mayer R., Niederleitner Sz. 5, Schmid S. 2, Sverteczki S. 6, Kurai M. 4
Vasas Akadémia/A: Dévai Blanka 6, Schannen Zoé 6, Heltovics Kincső 6,, Harmati Emma 8, Csercsa Eszter 6, Kiss Kamilla 6, Szabó Emília 10, Mayr Lara 4, Bartos Dorottya 5, Dúl Fanni 16, Kendelényi Luca 6, Ábrahám Emma 8

„Az év utolsó serdülő mérkőzésén nagyon jól játszottak a lányok. Az első negyedben kifejezetten jól védekeztünk, és a szerzett labdáinkból Heltovics Kincső és Mayr Lara vezérletével rendre szép indítás kosarakat szereztünk. A második negyedben kicsit fellazult a védekezés, de Dúl Fanni, Ábrahám Emma és Kendelényi Luca aktív támadójátékával a félidőre tizenhét pontra növeltük a vezetésünket. A harmadik negyedben nagy küzdelem alakult ki a két csapat között, de a negyedik negyed megint a miénk lett. Gratulálok a lányoknak a mutatott játékhoz és a győzelemhez. Igazán szépen, csapatként küzdöttek és játszottak ezen a mérkőzésen. Minden játékosunk dicséretet érdemel, aki ezen a fordulón pályára lépett, csak így tovább lányok” – értékelt Diósadi Deák Éva.

Vasas Akadémia/A – Kiss Lenke KA/A 87-54 (18-9, 27-19, 14-16, 28-10)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/A: Kiss Kamilla 2, Mayr Lara 14, Heltovics Kincső 15, Harmati Emma 4, Csercsa Eszter, Dévai Blanka, Dúl Fanni 12, Gergely Petra 2, Vígh Eszter 5, Kendelényi Luca 13, Ábrahám Emma 12, Lengyel Luca 8
Kiss Lenke KA: Paulicska F., Jakab P. 4, Balla P. 8, Barna K. 2, Henglár Z. 1, Gedó K. 19, Burányi L. , Dzvonár R. 15, Oláh D. 3, Révész-Veres P. 2, Kornhoffer L., Erhardt E.