Dekoncentráltan és gyengén kezdtük a Tippmix Női NBI/A bajnokság szombati mérkőzését az NKA Universitas PEAC ellen. Nagyot fordult azonban a világ Pasaréten a félidőt követően, amikor lányaink rendkívül agresszívan jöttek vissza a rövid pihenőről és megkezdték a felzárkózást. Meg tudott újulni a Pécs is, amely őrizni tudta előnyét, így 49-63-as vereséget szenvedtünk.

Papp Dia büntetői nyitották meg a pontgyártást, irányítónk Wentzel Nóra ellen követett el szabálytalanságot, aki visszakönyökölt, így a játékvezetők sportszerűtlen faultot ítéltek a vendégek 19-ese ellen. Marshall duplájára Tóth Orsi válaszolt. Büntetőkkel tudott távolodni a PEAC, Kiss és Nelson növelték a vendég előnyt. Bő négy perc játék után már kigyűlt az öt csapathibánk, ráadásul Papp Dia és Sara Heljic két-két személyivel a kispadra kényszerültek. Szép helyzeteket tudtunk kialakítani, azonban a befejezésekbe rend szerint hiba csúszott. Ennek megfelelően két perccel az első negyed vége előtt tíz pontos különbség alakult ki, amit a PEAC Wentzel büntetőivel 13-ra növelt.

Fotó: Bornyi Márton
Fotó: Bornyi Márton

Sarok duplájával kezdődött a második játékrészt, továbbra sem tudtuk pontokra váltani az akcióinkat. Budácsik Dorka kapott remek labdát, a ziccert követően azonban kicsorgott a labda a gyűrűből, az akció pedig jól jellemezte a szerencsénket a mai napon. Papp Dia duplája törte meg a hosszú gólcsendet, ekkor azonban már húsz ponttal vezetett a PEAC. Tovább nehezítette a dolgunk, hogy Sara Heljic negyedik hibáját is összeszedte. Nem játszott csúcsformában ellenfelünk sem, húsz perc játék után 40 dobott ponttal álltak a pécsiek, ez azonban elég volt a magabiztos vezetéshez.

Fotó: Bornyi Márton
Fotó: Bornyi Márton

Nagy energiával jöttünk vissza a szünetről, Kiss ziccerére Budácsik Dorka válaszolt szinte azonnal. Bekeményítettünk védekezésben, Marshall csak a támadóidő lejártát követően tudott helyzetet kialakítani, így a Vasashoz került a labda. Madár Eszti került helyzetbe a következő támadás során, fiatal centerünk hárompontossal borzolta a kedélyeket. Labdaszerzést követően Papp Dia dobhatott könnyű ziccert, majd Bach Bogi is betalált, így zárkózni tudtunk. Parázs hangulat alakult ki a pályán, tűz gyulladt lányaink szemében, a PEAC előnye pedig korántsem tűnt olyan soknak. 19 pontra csökkentettük a különbséget a hajrára, ráadásul a pályán látottak alapján az utolsó tíz percben bármi megtörténhetett.

Fotó: Bornyi Márton
Fotó: Bornyi Márton

Zónával próbáltuk megzavarni a pécsieket, Wentzel azonban megtalálta a rést a pasaréti pajzson. Budácsik Dorka talált be faulttal együtt, de a büntetőt nem sikerült értékesítenie. Bach Bogi triplája feledtette el lányaink lábában a kimerültséget, Szűcs azonban válaszolni tudott a túloldalon, amire Milos Pavlovic időkéréssel reagált. Az idő kezdett a legnagyobb ellenségünk lenni, a PEAC ugyanis szépen gazdálkodott előnyével. Madár Eszti pontjait követően 47-63-at mutatott az eredményjelző, és az utolsó két perc is inkább a Vasasról szólt. Nem tudtuk sajnos maradéktalanul ledolgozni az első félidőben kapott hátrányt, így bár jó volt látni a küzdeni akarást, nem született meg az első Vasas győzelem.

„Bárcsak a második félidőtől láttam volna a mérkőzést, hiszen így kellene játszanunk minden egyes mérkőzésen. Felvettük a kesztyűt a palánk alatt egy center poszton rendkívül erős csapat ellen, ami nem volt a forgatókönyv része. Eddigi sikereink nagy része az agresszív játékunknak volt köszönhető, így kellett volna játszanunk ma is. Valószínűleg nem állunk még készen arra, hogy negyven percen keresztül nyomás alatt tartsuk az ellenfelet és hibákra kényszerítsük. Van néhány probléma csapaton belül, dérülések is tépázták ezt a nehéz időszakot. Nincs még győzelmünk az idei szezonban, tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy a legerősebb csapatokkal néztünk eddig farkasszemet, a fontos mérkőzések számunkra ez után jönnek csak” – nyilatkozott a mérkőzés végén Milos Pavlovic, a Vasas Akadémia vezetőedzője.

Vasas Akadémia – NKA Universitas Pécs 49-63 (8-21, 7-19, 18-12, 16-11)