Junior lányaink szombaton fővárosi párharcot vívtak a Zsíros Akadémia Kőbánya ellen. Egy kisebb rövidzárlatot leszámítva remekül teljesített csapatunk, aminek köszönhetően sikerült megnyerni a találkozót.

Jól kezdtük a mérkőzést, öt perc játékot követően sikerült tíz pontos előnyre szert tennünk, a az első negyed végére hétre csökkent. Támadásban több helyről is eredményesek tudtunk lenni és védekezésben is sikerült megvalósítani a megbeszélteket. A második negyedben már többet hibáztunk elöl, dobásaink pontatlanok voltak, ennek ellenére sikerült növelni a különbséget. A szünet után jelentősen visszaesett a teljesítményünk, az eladott labdák, kihagyott büntetők és rossz dobószázalék oda vezetett, hogy ellenfelünk meg tudta nyerni a harmadik negyedet. A találkozó végére összeszedtük magunkat, amivel bebiztosítottuk győzelmünket. Gratulálok a lányoknak, külön kiemelném Kádár Orsolya (25 IBM, 16 pont, 12 lepattanó, 2 blokk), Igaz Eszter (20 IBM, 11 pont, 6 lepattanó, 5 szerzett labda, 11 assziszt), Láng-Miticzky Blanka (16 IBM, 17 pont, 2 assziszt), Villanyi Diána (20 IBM, 15 pont, 5 lepattanó) és Szilvássy Lilla (20 IBM, 8 pont, 11 lepattanó) teljesítményét – mondta a csapat edzője, Igor Skocovski.

Zsíros Akadémia Kőbánya – Vasas Akadémia 65-80 (14-21, 13-16, 20-18, 18-25)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Láng-Miticzky B. 17/3, Ulrich Z. 8/3, Glatz B., Igaz E. 11, Vágó A. 4, Szilvássy L. 8, Kendelényi L., Kemény Sz. 2, Villányi D. 8, Kádár O. 16, László R. 6