Több, mint egy hónapja zárultak le a bajnokságok, a kialakult járványhelyzet pedig fenekestől felforgatta sportolóink és a Vasas Akadémia életét. E heti minisorozatunkban virtuálisan meglátogatunk korosztályonként két játékost, akik elmondják, hogyan alkalmazkodtak az új helyzethez, mivel töltik mindennapjaikat. Junior csapatunkból Mudra Viola és Szerencsés Tamara lesz ebben segítségünkre.

Gyakorlatilag egyik napról a másikra állt le márciusban a sportélet Magyarországon, ami mindenkit érzékenyen érintett. Te hogy fogadtad a hírt?

„Őszintén szólva, én sokáig fel sem fogtam igazán ezt az egészet, eléggé lesokkolt” – kezdte Viola – „remekül teljesített idén a csapat, tényleg le a kalappal mindenki előtt. Jó lett volna egy szép eredménnyel lezárni a szezont”.  Az U18-as korosztályt több szempontból is érzékenyen érintette a hír, hiszen március végén, egy héttel a kényszerű leállást követően került volna megrendezésre a Junior Országos Döntő, amely sok játékosunknak az utolsó utánpótláskorú tornája lett volna. „Javában készültünk már, az utolsó lépések voltak csak hátra. Nagyon sajnálom, hogy így alakult. Az Országos Döntők mindig izgalmasak, különlegesek. Sokunknak ez lett volna a végső megmérettetés a felnőtt korosztályba való lépés előtt, egyfajta megkoronázása az eddigi munkánknak” – mondta Tamara.Miben változott az életed az elmúlt egy hónapban? Hogy bírod a bezártságot?

„Néha nehezebben, néha pedig jobban bírom ezt a bezártságot. Már nem a kollégiumban lakom Budapesten, hazajöttem Szolnokra. Online tanítás van, itthoni edzések vannak, amik a Vasas által küldött edzéstervek alapján zajlanak” – mondta Tamara. „Tanulás szempontjából egy teljesen új rendszert kellett kialakítanunk, próbálom jól elosztani a feladatokat, amiket kapunk. Természetesen szabadidős tevékenységeimre is hagyok időt, igyekszem hasznosan eltölteni a napjaimat” – tette hozzá Viola.Idő. Talán ez az, ami a legnagyobb változást jelenti most, hiszen kialakult már egy napi rutin az iskolával és edzésekkel, hétvégi meccsekkel, ami határozottan sűrűbb napirendet jelent a mostaninál. Mivel töltöd el a szabadidőd?

„Furcsán hangzik, de túl sok lett a szabadidőm” – nevette el magát Tamara – „nagyon hiányzik ez a jó értelemben vett mókuskerék. Itthon edzek minden egyes nap, edzéstervek alapján. Az elején még csak erőnléti, erősítő feladatokat végeztem, mostanában bejöttek a futóedzések is. Emellett nyelveket tanulok, próbálom fejleszteni a nyelvtudásom. Sok dokumentumfilmet néztem olyan témákról, amik érdekelnek”. „Az edzéseket természetesen én is csinálom, erőnléti és labdás feladatokat is kaptunk az edzőinktől. Imádok rajzolni és festeni, eddig azonban ezekre minimális időm volt. Így viszont, hogy többet vagyok itthon, előbújt a művészi énem” – tette hozzá Viola.

Tekintsünk egy picit a jövőbe, mit fogsz tenni először, ha véget ér a kialakult helyzet, és kezdetét veszi a következő szezon?

„Talán az új kihívásokat várom a legjobban. Mindig izgalmas kitűzni év elején célokat a szezonra. Valószínűleg egy félpályás rádobással fogok kezdeni” – mondta Viola. „Én a meccseket várom a legjobban, szeretnék már újra játszani és fejlődni. A maximumon fogok pörögni, igyekszem majd kiadni azt, ami bent maradt ebben a lerövidített szezonban” – tette hozzá Tamara.