Ahogyan kadett csapatunk, az U18-asok is nagyarányú győzelemmel zártak a budapesti rangadón.

Az első negyedben még kiélezett volt a küzdelem, a második játékrészben azonban már a Vasas Akadémia akarata érvényesült. A szünetet követően ismét egy szorosabb tíz percet láthattunk, ám a vendég csapat nem tudta ledolgozni hátrányát.
„Csapat szinten vannak még hiányosságok védekezésben, azonban Szerencsés Tamara most is bizonyított, és ezért nagy dicséret illeti. Támadásban van még mit csiszolni, de voltak nagyon szép pillanatok. Boros Berta ismét nagyon szépen irányította a csapatot, Sitku Zsuzsanna, Kun Rita és Budácsik Dorottya, pedig remekül teljesített” – mondta a csapat edzője, Igor Skocovski.

Vasas Akadémia – BEAC-Újbuda KA 60-35 (11-11, 22-8, 12-10, 15-6)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Budácsik D. 10, Kun R. 10, Dúl T. 6, Smailbegovic N, Boros B. 3, Kuncz P. 4, Altmann A. 2, Szerencsés T. 7, Tóth F., Keszy H. S., Sitku Zsuzsanna 12, Esztári T.