Véget ért a párizsi 3×3 felnőtt Európa-bajnokság, melyen a magyar válogatottat két Vasas Akadémia játékos is erősített. Bach Bogit és Papp Diát kértük meg, egy rövid élménybeszámolóval értékeljék az Eb 5. helyezést.

A torna előtt szó volt arról, hogy merőben más kerettel utaztok a tervezetthez képest, mennyire sikerült összeszokni és utólag hogy látod, sikerült jól alkalmazkodni a helyzethez?

“Valóban változott a terv az eredetihez képest, hiszen az utolsó utáni pillanatban derült ki, hogy négy mezőnyjátékossal, alacsony szerkezettel fogunk Párizsba utazni. Bogi indulás előtt pár nappal tudta meg, hogy velünk jön, ami azért amellett, hogy minden játékosnak örömhír, nehéz is egyben. Nagyon jól vette fel a ritmust a csapattal, a tornán pedig kihoztuk magunkból a maximumot” – mondta Papp Dia.

Forrás: FIBA Basketball
Forrás: FIBA Basketball

“Csapatszinten inkább csak azért volt nehézség, hogy magas ember nélkül érkeztünk , mert a többiek nem ehhez voltak szokva, másfele játékkal kellett így készülni. Ehhez párosult, hogy számomra nyilván új volt a közeg, ráadásul magasabb és fizikálisan jóval erősebb játékosok ellen kellett bizonyítanom. Számomra természetesen nagyon hirtelen jött az egész, de úgy voltam vele , hogy ha már adódik ez a lehetőség akkor egyrészt élvezni szeretném, hogy egy felnőtt kontinenstornán részt vehetek, másrészt pedig szerettem volna odatenni magam, hogy úgy jöhessek haza onnan, hogy tudom, minden tőlem telhetőt megtettem. Úgy gondolom, mindkettőt sikerült megvalósítani” – tette hozzá Bach Bogi.

Forrás: FIBA Basketball
Forrás: FIBA Basketball

Ötödik helyen zártatok a kontinenstornán, reális eredmény ez a tények tükrében?

“Magasember nélkül játszani egy fizikális, palánk alatt igen mozgalmas sportágban igen nehéz. Ezért úgy gondolom, hogy bár maradt bennünk némi hiányérzet, szégyenkeznünk abszolút nem szabad. A belgák ellen nagyon jól kezdtünk, mi domináltunk szinte végig. A faultokat is jól használtuk palánk alatt. Rengeteg jó helyzetet sikerült kialakítani meccs közben, és bátran játszottunk. Ugyan a végét hosszabbításra mentette az ellenfél, de ez sem lendített ki minket a fókuszból. A románok ellen viszont nem kezdtünk jól, hamar kialakult egy nagyobb előny a számukra, és szinte végig ők vezettek a meccsen hol több ponttal, hol kevesebbel. Ritmust tudtunk azonban váltani,  végre elkezdtünk mi is betalálni, és jó megoldásokkal válaszolunk kinti dobásaikra. Szerintem ezen a merkőzésen is megmutatkozott, hogy fejben abszolút rendben voltunk, hiszen nagyon nagy hátrányból jöttünk vissza, s végül rendes játékidőben tudtunk nyerni. Sajnos a negyeddöntőben a németekkel már nem bírtunk, ismét egy ponttal kaptunk ki. Ez volt talán az a mérkőzés, ahol a legjobban éreztük a magasember hiányát” – mondta Papp Dia.

Forrás: FIBA Basketball
Forrás: FIBA Basketball

Az Eb ideje alatt nem állt meg az élet itthon sem, követtétek a távolból a Vasas menetrendjét?

“Természetesen követtük az eseményeket, tartottuk a kapcsolatot az edzőkkel és a lányokkal is. Diával figyeltük a csapatunk teljesítményét az edzőmeccseken, szurkoltunk a lányoknak. Hétfőn délután érkeztünk vissza Budapestre, és a kedd délutáni edzésen már csatlakoztunk a csapathoz, bár én pár nap pihenőre kényszerülök egy kisebb sérülés miatt, de szerencsére nem komoly, így én is hamar visszaállhatok majd a munkába” – mondta Bach Bogi.

Forrás: FIBA Basketball
Forrás: FIBA Basketball