Nem sikerült jól a Vasas Akadémia számára a Tippmix Női NBI/A rájátszásának 5-8. helyért folyó párharc első mérkőzése a TFSE-MTK ellen. Szerencsére nincs sok idő szomorkodni, szerdán ugyanis jön a visszavágó, Nenad Markovic együttese pedig a harmadik összecsapás kivívásáért lép pályára.

Jobbára semmi sem jött össze a vasárnapi TFSE elleni odavágón, ellenfelünk szinte minden paraméterben jobbnak bizonyult. A feszült hangulatú összecsapás rányomta bélyegét a teljesítményünkre, pontatlanok voltunk és sokat hibáztunk. Mérkőzés utáni nyilatkozatából kiderült, vezetőedzőnk sem értette teljesen, miért játszottunk ennyire rosszul, de ahogy szakmai stábunk, úgy játékosaink is a jobb folytatásban bíznak. Szerda este Pasaréten néznek egymással farkasszemet a csapatok, ami egyben azt is jelenti, hogy lányaink számítanak szurkolóink támogatására. Lányaink számára a tét az életben maradás, egy újabb vereség esetén ugyanis fővárosi riválisunk jut tovább a párharcból.

Biztos vagyok benne, hogy jobb arcunkat fogjuk mutatni hazai pályán, és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy kiharcoljuk a harmadik mérkőzést – nyilatkozott Nenad Markovic, a Vasas Akaédmia vezetőedzője.

A mérkőzés előtti teljes nyilatkozatot ide kattintva lehet megtekinteni.

A  Vasas Akadémia – TFSE-MTK szerdán 19:30-kor kezdődik a Vasas Pasaréti Sportcentrumban.