Az idejét sem tudták már serdülő lányaink annak, mikor léptek utoljára pályára tétmeccsen. A kényszerű kihagyás érezhető volt, azonban ahogy telt az idő, úgy javult a játék. A győzelem ezúttal elmaradt, de többen sikeresen tudtak bemutatkozni az U14-es korosztályban.

„Több, mint egy hónap kényszerszünet után újra mérkőzést játszhattunk. Ez a kihagyás meglátszott a lányokon, hiszen izgulva és pontatlanul kezdtük a meccset. A második negyedben már akadtak szép megoldások, amiket sikerült pontokkal befejeznünk. Félidőt követően jó ritmusban kezdtük, fel is zárkóztunk pár pontra, majd egy öt perces rövidzárlat megpecsételte a meccs kimenetelét. Egész idő alatt nagy nyomást mért ránk az ellenfél csapda védekezéssel, amiből sajnos sok eladott labdánk volt. Ezen viszont sikerült korrigálnunk az utolsó negyedben, ahol több könnyű ziccert is tudtunk dobni. Öröm számunkra, hogy Karli Dóri első serdülő meccsén bátran és 6 pontot dobva irányította a csapatot, illetve Firle-Kiss Bora, aki szintén első serdülő meccsén az ellenfél legjobbját többször hibára kényszerítette. Így tovább lányok” – mondta a csapat edzője, Ambrus Szandra.

Vasas Akadémia – Törekvés SE 47-60 (7-16, 15-15, 9-12, 16-17)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Bori Liza 8, Galavits Lili 7, Karli Dóra 6, Bartos Dorottya 5, Polt Gréta 4, Szíj-Krisánszky Zoé 4, Szabó Noémi 4, Pácza Blanka 3, Ács-Sánta Kata 2, Puskás Lili 2, Kollár Kata 2, Firle-Kiss Bora
Törekvés SE: Szikszai 25, Kálmán V. 16, Kálmán H. 9, Tóth 4, Nagy 2, Mandl 2, Bertalan 2