A hétvégén a Vasas Akadémia Debrecenbe látogatott, ahol a DEAC volt az ellenfél. A jó rajtot követően egyre jobban érezhető volt a hiányos keret, amit ellenfelünk ki tudott használni.

Az első negyedben jól működött a védekezés, gyors indításból pedig több lehetőségünk is volt pontot szerezni. Kár, hogy kihagytunk pár ziccert, amivel nagyobb előnyre tudtunk volna szert tenni. A második játékrészben sokkal hullámzóbb volt a játék támadásban és védekezésben egyaránt, magasságbéli különbségek miatt csak nagy nehézségek árán tudtunk labdát szerezni.

A félidőt követően próbáltunk több variációt védekezésben, de ez sem segített, és támadásban sok rossz döntést hoztunk, az üres helyzeteket pedig nem vállaltuk el. Jól indítottuk az utolsó negyedet, sikerült visszajönnünk a meccsbe, azonban három pontos hazai vezetésnél a DEAC újra tíz pont fölé módosította a különbséget, ami kitartott a mérkőzés végéig.

„Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nem voltunk teljes csapattal, amit az ellenfél szépen ki is használt. Főleg a gyűrű alatt, ahol ma sajnos nagyon gyengék voltunk. Próbáltunk szerkezetet és védekezést is váltani, de sajnos ez ma nem sikerült. Sosem jó érzés kikapni, de nekünk tanulnunk kell az ilyen vereségekből is” – nyilatkozott Krivacsevics Dragoljub, a csapat edzője.

DEAC – Vasas Akadémia 63-51 (13-14, 20-15, 15-12, 15-10)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Boros B. 8, Madár E. 3, Smailbegovic N. 10, Hizsnyik D. 5, Kun R. 7, Szerencsés T. 5, Mudra V, Altman A. 4, Tóth F. 9, Boros L., Esztari T.,