Az NBI/B piros csoportjában szereplő csapatunk szerdán a Csata DSE ellen lépett pályára hazai közönség előtt. 

„A mérkőzés elején egyenrangú ellenfelek voltunk. NBI/B-s csapatunk egyik alapelve a bő rotáció, és hogy sok játéklehetőséget biztosítsunk minden játékosunknak. Nem volt ez másképp most sem, ellenfelünk pedig kihasználva az adott lehetőséget magabiztosnak mondható előnyre tett szert. Erőtlenül és rosszul játszottunk, így a különbség nem csökkent a két csapat között” – mondta a csapat edzője, Földi Attila.