Aligha pihenéssel töltötték az elmúlt napokat a Vasas Akadémia felnőttjei, a csütörtöki szekszárdi odavágó után ugyanis vasárnap Pasaréten jön a Tippmix Női NBI/A negyeddöntőjének visszavágója.

A csütörtöki találkozót követően az Atomerőmű KSC Szekszárd került előnybe a rájátszás negyeddöntőjében, lányaink 18 pontos vereséget szenvedtek. Kulcsfontosságúnak bizonyult a találkozó első pár perce, ahol ellenfelünk tudott jobba teljesíteni. Nagy pozitívuma azonban a mérkőzésnek, hogy fiatal játékosaink is bátran kosárlabdáztak. Szinte minden játékosunk szerzett pontot, a szekszárdi magasemberek ellen azonban nehezn találtuk az ellenszert. Goree, Krnjic és Milic kíméletlenül kihasználta a rövidzárlatokat, Friskovec pedig szinte hiba nélkül dobta a hárompontosokat. Az biztos, hogy a Szekszárd igyekezni fog Pasaréten lezárni a párharcot, ám a győzelmet nem fogjuk tálcán kínálni.

„Meg kell próbálnunk kijavítani az első mérkőzés hibáit. A szekszárdi találkozón megpróbáltunk már a feldobástól tapadni az ellenfélre, de a sok hiba előbb tíz fölötti, majd a félidőre huszonegy pontos hátrányt eredményezett. Csapatunk erejét mutatja, hogy tíz pontra is fel tudtunk zárkózni, ám egy ilyen minőségű csapat ellen nem fér bele, hogy ekkora előnyt adjunk. Ha kellően koncentráltan játszunk a mérkőzés teljes ideje alatt, akár meglepetést is okozhatunk” – mondta a Vasas Akadémia másodedzője, Nenad Markovic.

A mérkőzés előtti teljes nyilatkozatot itt lehet megtekinteni.

A Vasas Akadémia – Atomerőmű KSC Szekszárd találkozó vasárnap 19:00-kor kezdődik a Vasas Pasaréti Sportcentrumban.