Utolsó párharcához ért a pécsi Nemzeti Leány Kadett Bajnokság “A” döntője a Vasas Akadémia számára. Kertész Dávid együttese a DVTK Akadémia ellen zárta a négynapos tornát. Az első félidő utolsó néhány percében elhúztak a diósgyőriek, ami végzetesnek bizonyult. Nagyot küzdöttek lányaink, ám nem sikerült megfordítani a találkozót. A Vasas Akadémia a 6. helyen zárta az országos döntőt.

Herzog Bora találatával kezdődött a találkozó, majd Benyovszki Petra kosarának örülhetett a vendég kispad. Ellenfelünk is megkezdte a pontgyártást, kiegyenlített párharc vette kezdetét. Zárkózni tudott a DVTK sőt, a hatodik percben Poczkodi hárompontosával a vezetést is átvették a diósgyőriek. Türelmesen és összeszedetten játszottak lányaink, aminek köszönhetően nem hagytuk elhúzni ellenfelünket. Igaz Eszter duplája zárta az első negyedet, aminek köszönhetően ismét átvettük a vezetést (13-14).

Fotó: NKA Pécs
Fotó: NKA Pécs

A csoportkörben az eladott labdákkal gyűlt meg sokszor a bajunk, Kertész Dávid együttese jelentősen csökkentette ezt a hiba faktort, így a DVTK sem jutott második esélyhez támadásban. Albert négy pontjával a második játékrész elején újra a DTVK-hoz került az előny, amire Harmati Emma öt ponttal válaszolt. Láng-Miticzky Blanka hárompontosát követően került hullámvölgybe csapatunk, amikor a diósgyőriek védekezést váltottak. Nem ízlett lányainknak a zóna, támadásban visszaesett a teljesítményünk. Ezzel szemben ellenfelünk elkapta a fonalat és egy 11-0-s rohammal zárta a második negyed utolsó négy percét, amivel tíz pontos hátrányba kerültünk.

Nem törte meg ellenfelünk lendületét a félidei szünet, rövid idő alatt nyolc pontot rápakolt előnyére a DVTK, komoly gödörbe került a Vasas. Láng-Miticzky Blanka kosara törte meg a hosszú csendet, Igaz Eszter sikeres büntetőire azonban jött két újabb diósgyőri tripla. Húsz pontra nőtt a különbség a harmadik negyed felénél, de edzői gárdánk folyamatosan küldte az energiát az oldalvonal mellől. Duka Lili dupláját követően ritmust tudtunk váltani, némileg sikerült csökkentenünk a hátrányt a folytatásban (60-45).

Fotó: NKA Pécs
Fotó: NKA Pécs

Herzog Bora ziccerével kezdődött meg az utolsó tíz perc, ám sajnos minden zárkózási kísérletünkre volt válasza ellenfelünknek. Az idő is sürgetni kezdett minket, ami sok pontatlansághoz vezetett. Az utolsó másodpercig harcoltak lányaink, a végjátékban azonban nem maradt már nyitott kérdés. A DVTK 79-58-ra megnyerte a találkozót, amivel kiharcolta az 5. helyet. A Vasas Akadémia a 6. helyen zárta az országos döntőt.

DVTK Akadémia – Vasas Akadémia 79-58 (13-14, 24-13, 23-18, 19-13)