Nem sikerült idegenben legyőznie a Vasas Akadémiának a PEAC-Pécs együttesét, a hazai csapat fizikai főlénye döntött a mai találkozón. Szoros első félidőt követően támadójátékunk akadozni kezdett, amit a pécsiek könyörtelenül kihasználtak, és 81-69-re megnyerték a találkozót. Nehéz időszakon vannak túl lányaink, így a lehető legjobbkor jön a válogatott szünet, lesz időnk rendezni a sorokat.

Bri Fraser duplájával kezdődött a mérkőzés, fej-fej haladtak a csapatok az első három percben. Budácsik Dorka hamar összeszedett három személyi hibát, így Milos Pavlovic cserére kényszerült. A negyed felére öt pontos előnyt tudott kialakítani a PEAC, vezetőedzőnk mérkőzés előtti nyilatkozatának megfelelően meggyűlt a bajunk a hazaiak centereivel. Nem sikerült felzárkóznunk, bő egy perccel a játékrész vége előtt 20-12-es hátránynál Milos Pavlovic kikérte első idejét. Jót tett a rövid taktikai megbeszélés lányainknak, előbb Bri Fraser büntetőivel, majd Madár Eszti duplájával zárkóztunk. Ismét büntetőkkel távolodott a PEAC, újra nyolc pontra nőtt a különbség.

Forrás: MKOSZ
Forrás: MKOSZ

Hazai pontokkal kezdődött a második negyed, továbbra is könnyen találtak utat maguknak a PEAC magasemberei a palánk alatt. Támadásban Tóth Orsi találta meg a ritmust vendég oldalon, védekezésben azonban akadtak nehézségeink. Zónára váltottak Milos Pavlovic lányai, mely jó megoldásnak bizonyult, támadásban pedig kezdtük megtalálni a ritmust és végre a saját játékunkat játszhattuk. Azonnal jött a reakció a hazai kispadról, PEAC időkérés következett a negyed felénél. Nagyot küzdöttek lányaink a felzárkózás érdekében, a pécsieknek azonban mindig volt válaszuk. Az áttörést Papp Dia remek megmozdulása jelentette, amivel öt pontra zárkóztunk, és a hátrány ellenére a Vasas akarata érvényesült. Bri Fraser újabb büntetőinek és Tóth Orsi közeli dobásának köszönhetően mindössze egy pontra csökkent a különbség, így bár minimális hátrányból, de hatalmas motivációval mehettünk pihenni a nagyszünetre.

Papp Dia labdaszerzését követően átvette a vezetést a Vasas a harmadik negyed elején, azonban négy percig nem találtak gyűrűbe. Bach Bogi büntetői törték meg a hosszú gólcsendet, ekkor azonban már megint a PEAC kezében volt az előny. 53-46-os eredménynél Milos Pavlovic kért időt, megoldást kellett találni a befejezések pontosítására. Szűcs duplájával újra tíz pontra nőtt a hazai előny, Fraser pontjaival és Szerencsés Tami triplájával zárkóztunk, ekkor azonban megint hazai büntetők záporoztak.

Forrás: MKOSZ
Forrás: MKOSZ

Kilenc pontos hátránnyal vágtunk neki a záró felvonásnak, ami egy perc alatt tizennégyre nőtt. 7-0-s rohammal kezdett a Pécs, így két perc játékot követően Milos Pavlovic kénytelen volt időt kérni. Szemmel láthatóan nem működött megfelelően támadójátékunk, Tóth Orsi büntetőkből szerezte a csapat első pontjait a negyed felénél. Bri Fraser kettő plusz egyét követően alacsony szerkezetre váltott a Vasas, amely egész pályás letámadással párosult. Hamar sikerült faragni a különbségen, amire a hazai kispad időkéréssel reagált. Nem engedett több könnyű kosarat a PEAC, az idő pedig ellenünk dolgozott. Andusic kapott technikai figyelmeztetést hazai oldalon, Bach Bogi büntetőivel pedig tíz pontra zárkóztunk bő egy perccel a vége előtt, nem maradt azonban elég időnk, hogy még jobban megközelítsük ellenfelünket. Strautmane duplája állította be a végeredményt, a Vasas Akadémia 81-69-es vereséget szenvedett.

„Hatalmas fizikális különbség van a két csapat között, ez látható volt a pályán is. Talán az irányító poszt az, ahol kiegyenlített volt a párharc, a többi poszton azonban magasabb, erősebb és tapasztaltabb játékosok alkotják a PEAC együttesét, ráadásul a rotációjuk is sokkal nagyobb a miénknél. Egyelőre nem tudom, hogy mi voltunk e túl passzívak vagy a pécsiek voltak ennyire dominánsak, elemeznünk kell a találkozót. Az biztos, hogy sokat hibáztunk támadásban, védekezésben pedig nem olvastuk megfelelően a játékot. Ennyi elegendő volt ellenfelünknek, hogy megnyerje a találkozót. Nem gondolom, hogy az eredmény hűen tükrözi a két csapat közti különbséget, tudunk a mainál sokkal jobban játszani. Örülök, hogy jön egy hosszabb szünet és tudunk egy kicsit pihenni, de bölcsen kell kihasználnunk az előttünk álló időt. A regenerálás mellett javítanunk kell a hibáinkat támadásban és védekezésben, hogy jó formában tudjuk folytatni a bajnokságot” – nyilatkozott a Vasas Akadémia vezetőedzője, Milos Pavlovic.

PEAC-Pécs – Vasas Akadémia 81-69 (24-16, 19-26, 17-9, 21-18)