Huszonkét fordulót követően lezárult a Tippmix Női NBI/A bajnokság a Vasas Akadémia számára, amely az újonc BGK-PRIMA Szigetszentmiklóst tudta legyőzni hazai pályán 65-55-re. Milos Pavlovic tanítványai ezzel a 7. helyről várhatják a Play-Off-ot, ami a szezon eleji célkitűzéseket is meghaladta. 

Angyal ziccerével kezdődött az alapszakasz utolsó mérkőzése, majd a BKG pontjaihoz Aldazabal tett hozzá hármat a következő támadásnál. Hazai oldalon Papp Dia büntetőivel zárkóztunk, Aldazabal újabb találatát követően pedig Pusztai Petra triplájának örülhetett a hazai közönség. Jobban sikerült ellenfelünknek az első néhány perc, de lányaink is elkapták a ritmust és négy perc játékot követően átvették a vezetést. Tóth Orsi szerzett labdát a BKG bedobását követően, tapsok kíséretében vihette üresen a labdát a gyűrűig. Vendég időkérést követően Benke magabiztos hármasával visszavették az előnyt a szigetszentmiklósiak, de Budácsik Dorka asszisztját követően centerünk a büntetetővolanról is eredményes tudott lenni. Átvettük az irányítást, Madár Eszti és Budácsik Dorka remekül uralták a palánk alatti területet, Campisano szép egyéni akcióját követően azonban ellenfelünk két pontra tudott zárkózni az első negyed végére.


Madár Kata betörése ért két pontot, amire gyorsindítással reagált a BKG. Papp Dia szépen megtáncoltatta a vendég védelmet, majd osztotta ki a labdát Tóth Orsinak, aki egy cselt követően a gyűrűig menetelt. Védekezésben is remekeltünk, irányítónk nemcsak elöl, hátul is oroszlánrészt vállalt. Labdaszerzést követően megint Papp Dia volt, aki begyújtotta a rakétákat, aminke köszönhetően nyolc pontra elhúzott a Vasas. Raus triplája rendezte a sorokat a BKG-nál, de Budácsik Dorka találatával nem engedtük közelebb az ellenfelet. Campisano sokadik könyöklését észrevették a játékvezetők és támadó faultot fújtak, ráadásul Angyal is összeszedte harmadik személyi hibáját, amivel a kispadra kényszerült. Mégis zárkózni tudott ellenfelünk, Campisano és Mudra voltak eredményesek, amivel három pontra csökkent a különbség. Milos Pavlovic érezte elérkezettnek a pillanatot, hogy újabb utasításokat adjon lányainak. Az időkérést követően magához tértek a hazaiak, újra mi diktáltuk a tempót. Madár Eszti triplájával kilenc pontra is nőtt a Vasas előny, ám Campisano bezsúfolt még egy duplát a dudaszó előtt, így 34-27-es eredménnyel zárult az első félidő.

Ott folytatták lányaink, ahol a szünet előtt abbahagyták. Remekül védekeztünk, majd egy perc játékot követően a támadójáték is beindult. Papp Dia félpályás indítását Salamon Zsófi pöccintette gyűrűbe, Bach Bogi ziccerével pedig tíz pont fölé nőtt a különbség. Salamon Zsófi ismét eredményes tudott lenni, ezúttal magasságát tudta kamatoztatni fiatal centerünk. Állandósulni látszott tíz pont körüli előnyünk, három perccel a negyed vége előtt azonban jött két Angyal hármas vendégrészről, ami láthatóan lendületet adott a BKG-nak. Nem roppantunk meg, Budácsik Dorkát keresték a játékostársak a palánk alatt, aki ezúttal sem okozott csalódást. Ismét Campisano lehetett volna a negyed befejezőembere, az ellenfél centere azonban kihagyta a büntetőket. Szerencsés Tami kaparintotta meg a lepattanót, akinek hét másodperce maradt valamit kitalálni. Tudjuk, jól, hogy neki bőven elég ennyi idő átrohanni a labdával, a büntetővonalnál felemelte a labdát, amely a dudaszóval egy időbe zuhant gyűrűbe.

Szó szerint szinte ott folytatódott a negyedik negyed ahol a harmadik befejeződött, Smailbegovic Nadia néhány centiméterrel odébb értékesítette a záró felvonás első pontjait. A túloldalon Campisano vette vállára csapatát, komoly fejtörést okozva ezzel magasembereinknek. Nem engedte közelebb ellenfelét a Vasas, Madár Kata kettő plusz egy akcióját követően blokkolni is tudott a túloldalon. Működött a Vasas gépezete, türelmesen, de agresszívan játszottunk. Nem engedtük közelebb az ellenfelet, ezért négy perccel a vége előtt időt kért a BKG 61-49-es eredménynél. Vendég pontok helyett hazai labdaszerzés és Madár Eszti ziccer következett. Tartani tudtuk a tisztes távolságot a végjátékban, így megszereztük tizedik győzelmünket az alapszakasz végére, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a Vasas Akadémia a 7. helyen jut tovább a Play-Off-ba.

“Fontos mérkőzés volt ez számunkra abból a szempontból, hogy legutóbbi sikerünk után hogyan fog reagálni a csapat. Rengeteg érzelem felszabadult a TF elleni meccset követően, kiesett egy alapemberünk és fizikálisan is kimerültünk. Nagyon kíváncsi voltam, hogy fog egy ilyen fiatal csapat reagálni erre a helyzetre. Számítottunk arra, hogy komoly küzdelem lesz ma a palánk alatt, egy kicsit rizikót is vállaltunk azzal, hogy egy-egyet védekeztünk. A találkozó nagy részében sikerült kezünkben tartani az irányítást, és bár az eredmény ezt néha nem tükrözte, nem éreztem, hogy bármikor is veszélyben lett volna a győzelmünk. Értékelvén az alapszakaszt, óriási siker számunkra ez a hetedik hely, hiszen rengeteg nehézségen estünk át együtt. Kezdve azzal, hogy 0-6-os rajtot vettünk a szezon elején nehéz ellenfelekkel, a sérülések hulláma, az amerikai légiósunk, akitől el kellett búcsúznunk mind azt eredményezte, hogy a csapat elvesztette a hitét. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült felülmúlni a hetedik hellyel a célkitűzésünket és a Play-Off-ban fejlődhetünk tovább. Lesz azonban most egy kis időnk ünnepelni, ígéretet tettem a lányoknak, hogy együtt fogunk ünnepelni és két napig másra is fogunk fókuszálni, nemcsak a kosárlabdára” – értékelt a Vasas Akadémia vezetőedzője, Milos Pavlovic.

Vasas Akadémia – BKG-PRIMA Szigetszentmiklós 65-55 (16-14, 18-13, 18-13, 13-15)