Megkezdődött az országos döntő a legfiatalabb akadémiai korosztálynak is, elsőként egyből az egyik nagy rivális, DVTK volt az ellenfél.

Legutóbb áprilisban találkoztunk velük, akkor nem sikerült legyőzni őket, így fűtötte a lányokat a vágy a visszavágásra. Nem is kezdődhetett volna jobban a mérkőzés Szabó Mici sikeres hárompontosa után Pácza Blanka is betalált, Kárpáthegyi Léda egyik értékesített büntetőjével pedig már 0-6-ot mutatott az eredményjelző. A negyed feléig nem is sikerült többször betalálni a csapatoknak, öt perc játék után Ocsenás révén szerezték meg első pontjaikat a “hazaiak”.

Az első negyedre nagyon rányomta a bélyegét az országos döntő hangulata, a csapatok rengeteget hibáztak, azonban Bori Liza 2+1-es akciója, majd szerzett labdája utáni ziccere révén újra sikerült kicsit ellépnie Farkas Fanni csapatának (7-12). A negyed utolsó két percében Kárpáthegyi Léda lépett a csapat élére, zsinórban 6 Vasas pontot szerzett Ő, Fárbás pontjaival tudta tartani a lépést a Miskolc, de Mayr Laráé lett az utolsó szó, a különbség kétszámjegyűvé vált (11-21).

Bartos Dorcsi kosarával kezdődött a második negyed, amire egyből tudtak válaszolni a miskolciak, de Puskás Lili pontjaival sikerült növelni az előnyt.
Ezt követően mintha bedeszkázták volna a gyűrűket, több percig nem sikerült ekkor betalálni egyik oldalon sem, Dévai Blanka és Tóth Frotti kosarai a negyed utolsó perceiben pedig biztosították, hogy 10 pont feletti előnnyel zárjuk a félidőt (23-35).

Az első félidőben kiemelhető a remek támadólepattanózás, melyből 13-at sikerült megkaparintani, és a kiváló védekezés, a kevés kapott pont ugyanis nem csak a miskolciak dobószázaléka miatt, de a 19 eladott labdájuknak is köszönhető volt.

Ahogy azt várni lehetett, továbbra is a küzdés dominálta a mérkőzést, remek védekezések, szabad labdára vetődések és kihagyott dobások jellemezték az első pár percet, melyből Bori Liza két sikeres büntetője rángatta ki először a csapatokat. Csercsa Eszter találta meg a rést, szerzett újabb két pontot a csapatának, majd Mayr Lara gyönyörű labdája találta meg Kárpáthegyi Lédát, aki teljesen üresen dobhatott ziccert. Az első negyedhez hasonlóan itt is sikerült 6-0-val kezdeni, ami mindenképpen jó jel volt 17 perccel az összecsapás vége előtt (25-39).
A negyed feléig már csak 3 pont esett büntetőkből, Bori Liza újabb kosarára egy eladott labda után könnyű ziccerrel felelt a DVTK. Liza újból betalált, Dévai Blanka és Tóth Frotti sikeres büntetőivel pedig a különbség elérte a 20 pontot (30-50). Két miskolci büntető között Pácza Blanka ziccere zárta a negyedet (32-52).

Szép távoli tempóval kezdte a záró játékrészt a DVTK, Kárpáthegyi Léda támadólepattanó után visszatett kettessel válaszolt. Hat perccel a mérkőzés vége előtt Galavits Lili szerzett két pontot, a miskolciak pedig időt kértek, egy utolsó nagy rohamra készülve.
Hamar letörte a miskolciak kedvét a Vasas, Kárpáthegyi Léda és Csercsa Eszter is betalált rövid időn belül, 25 pontos előnyt mutatott az eredményjelző tábla (37-62).

Két perccel a mérkőzés vége előtt két gyors kosárral még elindított egy utolsó rohamot a DVTK, Puskás Lili kosarával viszont ezt is sikerült visszaverni, több kosár pedig már nem esett, így végig vezetve, minden negyedet megnyerve, magabiztos sikerrel kezdett a serdülő csapatunk az országos döntőn.

A győzelem okai a csapatmunkában keresendők, a remek védekezés mellett 54-41-re sikerült megnyerni a lepattanóharcot is.
Egyénileg magasembereink érték el a legmagasabb teljesítményindexet, Bori Liza 19 IBM (13 pont, 4 lepattanó, 3 szerzett labda), Kárpáthegyi Léda 18 IBM (12 pont, 6 lepattanó), Puskás Lili 17 IBM (9 pont, 7 lepattanó, 3 szerzett labda) is kiváló mérkőzést játszottak.

DVTK Akadémia/A – Vasas Akadémia/A 43 – 66 (11-21, 12-14, 9-17, 11-14)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Dévai 6, Puskás 9, Pácza 4, Bartos 4, Kárpáthegyi 12, Bori 13, Galavits 3, Szabó 5, Csercsa 4, Tóth 2, Mayr 4, Ács-Sánta