Magabiztos győzelemmel kezdte a Nemzeti Leány Junior “A” Döntőjét U18/A csapatunk a Zsíros Akadémia Kőbánya ellen. Nagy iramot diktáltak lányaink az első pillanattól kezdve, aminek egy 91-42-es siker lett az eredménye.

Turi Eszter kosara nyitotta meg a Nemzeti Leány Junior “A” Döntőjét, már az első percek feszült küzdelmet hoztak. Másfél perc játékot követően megtalálta a ritmust a Vasas Akadémia, Dúl Terka hármasát követően Siklós Dorottya is eredményes tudott lenni, így el tudott húzni a hazai csapat. Dúl Terka vezérletével kézbe vette az irányítást a Vasas, hat perc játékot követően már tíz pontos különbség alakult ki. Irányítónk 11 dobott pontnál járt már az első negyed végén, ami megalapozta az egész csapat magabiztosságát. Másfél percen belül Tatár és Horváth pontjaival zárkózni tudott a Zsíros Akadémia. Hámori Betti tört borsot a vendégek orra alá, a negyedet pedig Van Rijs Luca ziccere zárta a dudaszóval egy időben. Hangosan zúgott a biztatás a hazai kispadról, ennek ellenére lassan indult be a pontgyártás mind hazai, mind vendég oldalon. Siklós Dorottya ziccerével húsz pontra húzott el a Vasas, amit Lőrinczy-Csomós Palóma triplája követett. Okosan gazdálkodott előnyével a Vasas Akadémia, 45-22-es állással mehettek pihenni a csapatok.

Lendületbe maradt a Vasas Akadémia, 10-0-val indította a második félidőt Igor Skocovski csapata, amivel gyorsan harminc pontra nőtt a hazaiak előnye. Egy másodpercre se engedtek ki lányaink, nem volt könnyű dolga a Zsíros Akadémiának támadásban. Nem adták fel azonban a harcot a kőbányaiak, megtalálták a réseket a Vasas letámadásaiban, amiből szép kosarak születtek. Dúl Terka távollétében Van Rijs Luca vette át a vezér szerepét támadásban hazai oldalon, a mély rotáció ellenére szép lassan tovább nőt a Vasas Akadémia előnye. Az utolsó tíz percet Antal Fanni büntetői nyitották, amivel negyven pontos különbség alakult ki. Nagy iramot diktált a hazai csapat, nem engedte közelebb ellenfelét, így a döntő nyitányán magabiztos Vasas Akadémia győzelem született.

„Nagy különbséggel sikerült nyernünk, kijött a két csapat közti különbség. Nem minden úgy alakult, ahogy terveztük, a megbeszélteket csak részben sikerült megvalósítanunk. Ennek ellenére gratulálok a lányoknak. A tűz, amit kértem maximálisan megvolt a csapatban” – értékelt a csapat edzője, Igor Skocovski.

Vasas Akadémia – Zsíros Akadémia Kőbánya 95-42 (28-10, 17-12, 28-13, 22-7)