Izgalmas mérkőzésen, kiváló teljesítménnyel aratott 65-79-es győzelmet a Vasas Akadémia a Dávid Kornél KA otthonában szombat este, a Tippmix Női NBI/A 6. fordulóján. Remekül rajtoltak lányaink, és a harmadik negyed apróbb rövidzárlatától eltekintve kézben tartották az irányítást. Megérdemelt győzelmet arattunk, amivel sikerült a 7. helyre zárkóznunk a tabellán.

Angyal Barbi duplájával kezdődött a mérkőzés, Laufer pedig rögtön egy hárompontossal akarta megalapozni a hangulatot hazai oldalon, a kísérlet azonban nem talált gyűrűbe. Nem úgy, mint Gyöngyösi Janka triplája, amit Kiss Angi ziccere követett, a Vasas ezzel 0-7-es rohammal indított Székesfehérváron. Két és fél percet kellett várni az első DKKA pontokra, Laufer tudott eredményes lenni, Gyöngyösi azonban ismét eredményes tudott lenni távolról. A hazaiak 24-ese húzta hátán csapatát a negyed elején, előbb egy hárompontost, majd két sikeres büntetőt is a közösbe tudott tenni Laufer. Jáhni Zsófi igyekezett megállítani az egyszemélyes rohamot egy duplával, ám Madár Kata is eredményes tudott lenni távolról, amivel két pontra zárkózott ellenfelünk. Szerencsés Tami kiváló munkát végzett védekezésben, hatékonyan tudta hatástalanítani a hazaiak legjobbját, ráadásul támadásban is sikerült eredményesnek lennie. Pontok terén visszafogottabb játékot hozott a játékrész második fele, és bár Ehmann révén még egyenlíteni tudott a DKKA, Gyöngyösi Janka harmadik eredményes triplájának köszönhetően ismét magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Szirony Dorina duplájával zárult a negyed, amivel sikerült négy pontra elhúznunk.

Jáhni Zsófi ziccerével folytatódott a találkozó, majd ismét Laufer neve mellé írhattunk két pontot. Czirkos Panka gyönyörűen mozdult be a gyűrű alá és húzta vissza a labdát a túloldalról, az értékes duplát azonban Madár Kata hárompontosa árnyékolta be. Laufer harcolt ki büntetőket érő faultot Szerencsés Tamin, amit játékosunk nem igazán értett. Nem élt ellenfelünk az ajándék lehetőséggel, cserébe Jáhni Zsófi volt újra eredményes egy támadólepattanó után. Hazai időkérés következett, lepattanózásban ugyanis felül tudtunk kerekedni ellenfelünkön. Védekezést váltott a DKKA, a zónára pedig nem reagáltunk jól. Gyöngyösi Janka osztott ki egy blokkot, Angyal Barbi pedig a sokadik Vasas kísérletet tudta értékesíteni, irányítónk ráadásul egy triplát süllyesztett el. Nemcsak nekünk, ellenfelünknek sem ment túl jól a helyzetkihasználás, így Gyöngyösi Janka duplájával kétszámjegyűre növeltük a különbséget. Megrázták magukat a hazaiak, másfél perc alatt három pontra zárkóztak, amire Nenad Markovic természetesen időkéréssel reagált. Dávid a plusz egy büntetőt is értékesíteni tudta, majd két perccel a nagyszünet előtt Kiss Angi is a vonalra állhatott, ezek voltak a Vasas első büntetői a mérkőzésen. Nem hibázott centerünk, majd fehérvári hárompontost vettek el a játékvezetők támadófault miatt, Dávid volt agresszívabb a kelleténél. Salamon dupláját követően Dávid állhatott a büntetővonalra, és bár a második kísérlet nem ért célt, a lepattanót a hazaiak szerezték meg. Sem egyenlíteni, sem a vezetést nem tudták átvenni Lauferék, ám mi sem tudtunk távolodni, hiszen a zóna megfogta a betöréseinket, távolról pedig nem tudtunk eredményesek lenni. 33-34-es eredménnyel zárult az első félidő, Laufer 12 és Gyöngyösi 11 pontja mellett Szerencsés Tamit lehetett kiemelni, aki 0 ponton tartotta a hazaiak légiós irányítóját.

Deans gyújtotta be a rakétákat egy triplával, a DKKA a fordulást követően azonnal átvette a vezetést. Jáhni Zsófi duplájával egyenlítettünk, ellenfelünk irányítója azonban büntetőkből is eredményes tudott lenni. Gyöngyösi Janka újabb fontos hárompontost értékesített, Deans vezérletével azonban lendületbe jöttek a fehérváriak. Kiss Angi agresszív betörésével egyenlítettünk ismét, centerünk kettő plusz egy akciót értékesített, ám Madár Kata találatával ismét ellenfelünk került lépéselőnybe. Szerencsés Tami és Gyöngyösi Janka dupláival rendeztük sorainkat, majd Szirony Dorina szedett újabb Vasas támadólepattanót és tette vissza a labdát a gyűrűbe. Öt pontos előnnyel zártuk a hullámvölgyekkel teli harmadik negyedet, kijelenthetjük tehát, hogy sikerült visszavernünk a DKKA rohamát.

Szirony Dorina triplájára Küllős válaszolt a túloldalon, majd Madár Eszti szerzett négy pontot a Vasasnak. Centerünk faulttal együtt értékesített egy duplát, majd a kihagyott büntetőt saját maga szedte vissza és helyezte gyűrűbe. Fontos pillanatok voltak ezek, kilenc pontra sikerült elhúznunk, amire a hazaiak időkéréssel reagáltak. A folytatásban Angyal Barbi is saját dobását szedte vissza, irányítónk megtalálta a passzsávot Madár Eszti irányába, amivel újra kétszámjegyű különbség alakult ki. Deans sikeres büntetőit követően Angyal Barbi értékesített kettő plusz egy akciót, majd a csapatok néhány perc erejéig felhagytak a védekezéssel. Salamon és Jáhni Zsófi könnyű ziccert dobhatott, majd Laufer is betalált nagyobb ellenállás nélkül. Angyal Barbi, Madár Kata és Kiss Angi is értékesített egy-egy hárompontost, majd centerünk egy újabb kiváló támadólepattanót követően vissza tudta tenni a labdát. Az apróbb megingások ellenére irányítani tudtuk a mérkőzést, aminek köszönhetően meg tudtuk szerezni második győzelmünket a bajnokságban. Csapatként kiválóan teljesítettünk, és több kiváló egyéni teljesítmény is született. Gyöngyösi Janka és Kiss Angi 20-as VAL felett zárt, Jáhni Zsófi dupla-duplát ért el, Angyal Barbi 12 dobott pontja mellé 8 asszisztot osztott ki, Szerencsés Tami pedig ismét bámulatos teljesítményt nyújtott védekezésben. Jó energiákkal várhatjuk tehát a válogatott szünet előtti utolsó mérkőzést, melyet jövő hét szombaton játszunk majd hazai pályán az UNI Győr ellen.

Tudtuk, hogy a Dávid Kornél Akadémia egy veszélyes csapat, amely nagyon jól tud játszani. Különösen figyelnünk kellett a gyors támadásaikra, hiszen ez az egyik legnagyobb erősségük. Úgy érzem, hogy jól védekeztünk ellenük, ezt az is mutatja, hogy a hazai csapat mindössze tíz pontot szerzett gyorsindításból. Ez visszaigazolta, hogy a védekezési tervünk működött. Ugyanakkor, amikor egy-egy pillanatra kihagyott a fókuszunk, a DKKA azonnal megbüntetett minket. Külön kiemelném KK Deans-t, aki az első félidőben nem szerzett pontot, a végén pedig tízig jutott. Aki rajta védekezett, nagyszerű munkát végzett, jól sikerült őt semlegesíteni. Tudtuk, hogy jó játékos, ismerjük a múltból, és számítottunk rá, hogy pontokat fog dobni, de nem volt mindegy, mennyit. Ezért az egész csapatnak gratulálok a védekezéséhez. Sok sikert kívánok nekik a továbbiakban, biztos vagyok benne, hogy lesznek még győzelmeik ebben a szezonban – nyilatkozott a Vasas Akadémia vezetőedzője, Nenad Markovic.

Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia – Vasas Akadémia 65-79 (17-21, 16-13, 13-17, 19-28)

Fotó: DKKA/Schwanner Róbert