Pénteken megkezdi bajnoki szereplését a Vasas Akadémia a 2019/20-as felnőtt NBI/A-ban. Ellenfelünk  az Uni Győr MÉLY-ÚT lesz az első fordulóban, így csapatunk rögtön komoly rivális ellen lép pályára.

Rengeteg minden történt a nyár folyamán a Vasas Akadémia háza táján. Felnőtt csapatunk saját nevelésű fiatal tehetségeinek egy része távozott a szezon végén, így gyakorlatilag újjá kellett építeni NBI/A-s keretünket. Nem volt könnyű dolga Földi Attila vezetőedzőnek, aki elsősorban hazai játékosokkal tervezte pótolni a keletkezett űrt. A feladat nehezebbnek bizonyult a vártnál, így Karlócai Julianna szerződtetése mellett két fiatal amerikai légiós, Brianna Fraser és Taylor Murray is Pasarétre költözött.

A válogatott szereplések miatt viszonylag későn kezdte meg felkészülését a csapat, ráadásul sérülések is nehezítették az elmúlt szűk egy hónapot. A legnagyobb érvágás egyértelműen csapatkapitányunk, Bach Bogi kiesése, akire jó darabig nem számíthat Földi Attila. Ezen kívül Sara Heljic is sérüléssel küzd, visszatérésének időpontja még kérdéses.

Nem lesz tehát könnyű dolgunk Győrben, ráadásul ellenfelünk óriási erőt képvisel. A győriek óriási bevásárlást végeztek a nyáron, többek között tavalyi csapatunk, és az elmúlt szezon egész magyar mezőnyének egyik legjobbja, Dombai Réka is épp ide távozott.

„A Győr az egyik legerősebb csapat a mezőnyben, rengeteg jó játékosuk van. Sajnos a sérülések nagyban hátráltatták a felkészülést, korántsem vagyunk azon a szinten, amin szeretnénk lenni, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy méltó ellenfelei legyünk egy ilyen komoly csapatnak” – tette hozzá a Vasas Akadémia vezetőedzője, Földi Attila.

Az Uni Győr MÉLY-ÚT – Vasas Akadémia találkozó pénteken 18:00-kor kezdődik a győri Egyetemi Csarnokban.