Túl vagyunk az alapszakasz felén, ezért a folytatásban a visszavágókra kerülhet sor. A Tippmix Női NBI/A 12. fordulójában Milos Pavlovic tanítványai a Ludovika Csata otthonába látogatnak. Hazai pályán sikerült legyőzni a fővárosi riválist, a Vasas szurkolóinak pedig remek karácsonyi ajándék lenne egy újabb győzelem.

Négy égő gyertya társaságában nézheti a soron következő bajnoki mérkőzést az, aki nem látogat ki a Ludovika Arénába vasárnap. A Vasas Akadémia ahhoz a Csatához látogat, amelyet az első fordulóban szoros meccsen, két ponttal le tudott győzni. Nem lehet azonban alapul venni ezt a találkozót, hiszen rengeteg minden történt azóta. Milos Pavlovic együttese kimondottan jó formában van annak ellenére, hogy legutóbbi mérkőzésüket némi meglepetésre elvesztették lányaink. Ennek ellenére már öt győzelem szerepel a Vasas neve mellett, aminek köszönhetően a 7. pozíciót foglaljuk el a tabellán. Karácsonyi készülődés helyett kitartóan edz a csapat, hiszen minden esélyünk megvan egy újabb siker bezsebelésére.

Javuló tendenciát mutat a Csata, hétről hétre egyre magabiztosabban kosárlabdáznak. Bizonyára kemény mérkőzés lesz a holnapi, de szeretnénk győzelemmel hangolódni az ünnepekre. Ehhez leginkább támadásban kell előre lépnünk -nyilatkozott a mérkőzés előtt Milos Pavlovic, a Vasas Akadémia vezetőedzője.

A mérkőzés előtti teljes nyilatkozatot az ide kattintva lehet megtekinteni.

A Ludovika Csata – Vasas Akadémia vasárnap 17:00-kor kezdődik a Ludovika Arénában.