Kedden és szerdán rendezik a női NBI/A 17. fordulóját. A Vasas Akadémia a TFSE-MTK csapatát fogadja hazai pályán. Nehéz dolga lesz lányainknak, ha győzelemmel szeretnék megajándékozni karácsonyra a Vasas családot.

Két nehéz idegenbeli találkozót követően újra hazai pályán játszhat a Vasas Akadémia felnőtt csapata. Miskolcon és Sopronban is papírforma eredmény született, voltak azonban kifejezetten jó periódusai mindkét mérkőzésnek. Lányaink kezdik visszanyerni a kényszerpihenő előtti formájukat, a bajnokság következő játéknapján azonban ismét komoly ellenféllel kell szembenézniük.

A TFSE-MTK jelenleg a kilencedik helyet foglalja el a bajnoki tabellán, tizenegy mérkőzést követően négy győzelem hét vereség a mérlegük. Tavalyi keretükhöz képest nem történt komoly változás, továbbra is az Alisia Jenkins, Chanise Jenkins, Bernáth Réka trió képezi a csapat gerincét támadásban és védekezésben egyaránt. Több alkalommal bebizonyosodott, bárki számára kellemetlen ellenfél lehet a TFSE, bizonyítja ezt a legutóbbi PEAC elleni húsz pontos siker vagy a szekszárdi rendkívül szoros vereség.

„A TFSE-MTK sokkal erősebb csapat annál, mint amit a bajnoki tabella mutat. Ezt bizonyítja az is, hogy remek teljesítményt nyújtanak bárki ellen. Negyven percen keresztül koncentráltan kell játszanunk ahhoz, hogy versenyben maradjunk a győzelemért, úgy gondolom, a lepattanózás ismét kulcsfontosságú lesz” – mondta a Vasas Akadémia vezetőedzője, Milos Pavlovic.

A mérkőzés előtti teljes nyilatkozatot itt lehet megtekinteni.

A Vasas Akadémia – ELTE BEAC Újbuda találkozó kedden 17:30-kor kezdődik a Vasas Pasaréti Sportcentrumban.

A mérkőzést továbbra is zárt kapuk mögött rendezik, élő online stream elérhető a mindiGO oldalán vagy applikációján.