Kadett/A csapatunk a junior bajnokság keresztjátékára készült, ahol az a Törekvés SE várt rá, akitől a selejtezők során szeptember elején egy ponttal kikapott. Ellenfelünk játékosai az NBI/B amatőr bajnokság zöld csoportjában is edződnek, fiatal csapatunknak óriási kihívás és remek gyakorlási lehetőség a keresztjáték két mérkőzése.

“Hatalmas lendülettel és kemény védekezéssel kezdtük a mérkőzést, könnyen átjátszottuk ellenfelünk letámadását és a behúzódó védekezésük ellen remekül dobtunk távolról. A negyedik percben jött is hazai oldalról az időkérés és a védekezésváltás, de olyan lendületben voltunk, hogy 11 pontos előnnyel zártuk az első negyedet (14-25). A második negyed hullámvölgye sem szegte kedvünket, fiatal csapatunk megharcolt minden lepattanóért és szabad labdáért. A negyedben elkövetett buta hibáinkkal saját magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, rengeteg ziccert hibáztunk, lelassultunk ellenfelünk ritmusára, folyamatosan zóna védekezés ellen kellett támadnunk, de két pont megmaradt az előnyünkből (33-35). A félidei pihenőben harcosabb, bátrabb és gyorsabb támadójátékot és felelősségteljesebb egy-egy védekezést kértem a lányoktól. A harmadik negyedet ismét jól kezdtük, a behúzódó (bunker) zóna ellen nehezen tudtuk centereinket megjátszani, de gyors és pontos passzokkal ismét eredményesek tudtunk lenni távolról, már nyolc sikeres triplánál jártunk. Tudtuk, hogy a záró szakasz mennyire fontos lehet a visszavágó szempontjából, így az utolsó erőnket is mozgósítva fault határon védekeztünk, remekül zártunk ki és szedtük a védő lepattanókat, okos és türelmes támadójátékkal nagyon értékes 9 pontos győzelmet arattunk. Gratulálok fiatal csapatunknak, szívét-lelkét beletette ebbe a győzelembe és ha nem is mindenkinek jött ki a lépés ezen az estén, ahogyan szerette volna, mindenképpen csapatként küzdve, együtt nyertük meg az első mérkőzést, ahol ellenfelünk 35 percig zónázott. Igazi vezére volt ma is csapatunknak Rátkai Eszti, nagyszerűen irányított és ponterős játéka mellett a fontos pillanatokban vállára tudta venni a csapatot (27/18 pont, 6 lepattanó, 6 assziszt, 4 szerzett labda, 30 IBM pont), remek távoli dobásaival és harcos mezőnymunkájával emelkedett ki Duka Lili (12/12 pont, 8 lepattanó, 4 assziszt, 20 IBM pont), óriásit harcolt és küzdött a palánkok alatt Örsi Kata, nagyon fontos láncszeme volt csapatunknak (10 pont, 7 lepattanó, 3 assziszt, 17 IBM pont) valamint szeretném megemlíteni Kálmán Liza játékát, aki a cserepadról beszállva lendített nagyot a csapat játékán a nehéz pillanatokban. Tudjuk, hogy nincs még vége a párharcnak, egy egészen más mérkőzés vár ránk egy hét múlva, de van még egyénileg és csapatjátékban is a lányokban, elemezzük és javítjuk a hibáinkat, ugyanolyan elánnal és elszántsággal szeretnénk a visszavágón játszani és megnyerni azt a mérkőzést is” – értékelt a csapat edzője, Eördögh Edit.

Török Flóris Törekvés SE – Vasas Akadémia/B 63-72 (14-25, 19-10, 15-17, 15-20)
Pontszerzők:
Törekvés SE: Darázsi D. 20/12, Ferenczi L. 10, Mohos E. 4, Strbik F. 14/3, Szilvási K. 6, Szűcs A., Stelczer V. 6, Babosa R. 3/3
Vasas Akadémia/B: Aho Tyra 7, Rátkai Eszter 27/18, Duka Lili 12/12, Örsi Kata 10, Kádár Orsolya 8, Láng-Miticzky Blanka 4, Villányi Diána, Masier Sophia 2, Szilágyi Ágnes, Kálmán Liza 2