Junior csapatunk harmadik bajnoki mérkőzését is megnyerte korosztályában, így a Vasas Akadémia továbbra is veretlen. Lányaink a Dávid Kornél KA csapatát fogadták hazai pályán, ahol magabiztos Vasas győzelem született.

„A mérkőzés első percétől lehetett látni, hogy nagy erővel és remek hozzáállással kezdtek a lányok, így öt perc után már 21-2-re vezettünk. Ennek köszönhetően már az első negyedben mélyebb rotációval tudtunk játszani, mind a 12 játékosunk be tudott szállni a meccsbe. Tudtunk gyakorolni, és külön öröm, hogy ilyen jól sikerült megvalósítani a megbeszélteket. 24 támadó lepattanó, 28 szerzett labda és 27 assziszt állt a találkozó végén a csapat neve mellett, ami remek. Mindenki a maximumot nyújtotta, külön szeretném megdicsérni Dúl Terkát ( 26 IBM, 14 pont, 3/4 hárompontos, 5 szerzett labda, 9 assziszt), Kuncz Petrát (18 IBM, 15 pont, 4 szerzett labda), Kun Ritát (17 IBM, 12 pont, 4 lepattanó), Van Rijs Lucát (17 IBM, 10 pont, 5 szerzett labda), Antal Fannit (17 IBM, 12 pont, 7 lepattanó). Gratulálok lányok” – mondta a csapat edzője, Igor Skocovski.

Vasas Akadémia/A – Dávid Kornél KA 92-25 (36-6, 24-8, 15-5, 17-6)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Antal F. 12, Van Rijs L. 10, Dúl T. 14, Siklós D. 4., Kuncz P. 15, Lőrinczy P. 11, Nagy L., Kun R. 12, Bartos B. 3,Vukmir A. 1, Hámori B., Tóbel L. 10
Dávid Kornél KA: Vázsonyi D., Monics D., Németh E. 2, Szőke C. 5, Mátyás K. 2, Ugrics B. 8, Dávid M. 2, Markó V. 6, Vincze L., Dányádi L.