Egy hónap eltelte után ismét bajnoki tétmeccset játszhat a Vasas Akadémia felnőtt csapata szerdán hazai pályán. Lányaink ellenfele az a DVTK lesz, amely a hétvégén bravúros teljesítménnyel megnyerte a Magyar Kupát.

Hosszú ideje nem lépett pályára Milos Pavlovic együttese, amely a válogatott szünet, valamint a Killik László Női Magyar Kupa Döntő miatt egy hónap pihenőre kényszerült. Rendkívül jó ritmusban zártuk az előző szakaszt, magabiztos játékunknak köszönhetően a CEKK és a PINKK ellen is sikerült nyernünk a legutóbbi két fordulóban, ráadásul az azt megelőző mérkőzéseken is méltó ellenfelei voltunk a tabella élén álló PEAC és Győr csapatainak is. Nagy kérdés, mennyire sikerült megtartani ezt a jó formát és lendületet és milyen mentális állapotban tudjuk folytatni a bajnokságot. Szerdai ellenfelünkkel találkoztunk már az idei szezonban, akkor Miskolcon egyetlen pont döntött. Sok minden változott azonban a DVTK-nál, amely erejét bizonyítva a hétvégén meghódította a Magyar Kupát.

Nagy meglepetést okozott a vasárnapi kupadöntő, a miskolciak ugyanis a Sopron Basket csapatát tudták legyőzni hosszabításban úgy, hogy a negyedik negyed vége előtt bő három perccel kilenc ponttal vezettek a soproniak. Az újdonsült kupagyőztes tehát óriási önbizalommal érkezik Pasarétre, ám lehet, hogy a hétvégi három meccs hagy némi nyomot a miskolci lábakban. Ami a bajnokságot illeti, szintén jól szerepel a DVTK az utóbbi időben, hiszen hét meccs óta veretlenek. Jelenleg az ötödik helyen áll szerdai ellenfelünk, amin biztosan javítani szeretne.

„Először is gratulálok a DVTK-nak a kupagyőzelemhez, remek hangulatban, rendkívül magabiztosan és jó formában érkezhetnek Pasarétre. Ezekre kell reagálnunk, bátran kell kosárlabdáznunk negyven percen keresztül és megpróbálnunk a mi akartunkat érvényesíteni. Ha ezt megtesszük, akkor lehet esélyünk, ahogy azt a bajnokság korábbi szakaszában, Miskolcon is láthattunk” – nyilatkozott a Vasas Akadémia vezetőedzője, Milos Pavlovic.

A mérkőzés előtti teljes nyilatkozatot itt lehet megtekinteni.

A Vasas Akadémia – DVTK találkozó szerdán 19:30-kor kezdődik a Vasas Pasaréti Sportcentrumban.