Az U11-es Vasas Amazonok két mérkőzést játszottak a hétvégén a Budapesti Honvéd SE/A és a Budafoki Békák ellen. Bőven akadt hiányzó csapatunkba, ennek ellenére nagyot küzdöttek a lányok.

„A mérkőzés előtti napokban sok változás történt, így végül nyolc emberrel utaztunk a mérkőzésekre. Próbáltuk ebből a helyzetből a legtöbbet kihozni és minden kislánytól azt kérni, amit tudnak. Pozitívum a mérkőzésben a 18-ból 13 bedobott büntető. Az eredmény ellenére a lányok ki tudták hozni magukból a legtöbbet. Ilyen intenzitású mérkőzést csere nélkül végigjátszani ebben a korosztályban nehéz és embert próbáló. Szerencsére sokszor ez kihozta belőlük a legjobbat. Ebben a mérkőzésben ennyi volt, következőleg jobb lesz. Levontuk a tanulságot és próbálunk tovább fejlődni” – mondta a csapat edzője, Mecséri Alexandra.

Vasas Amazonok – Budapesti Honvéd SE/A 39-72 (11-22, 12-19, 12-11, 4-20)
Pontszerzők:
Vasas Amazonok: Mayr Jana 13, Örsi Anna 13, Dávid Léna 4, Hujber Anna 3, Gaál Száva 1, Gergely Lujza 1, Juhász Janka

„Tíz perccel az első mérkőzés lefújása után már dobták is fel a labdát, jöhetett a második meccs. Egy kevés pihenő után fáradtan kezdtünk, de sokkal jobban játszottak a lányok. Az arcukon a fáradtságon kívül nagy öröm és boldogság volt. Jó volt látni így játszani a lányokat. A kimerültség ellenére is okos megoldások születtek, az edzésen tanultakat is tudták alkalmazni. Több negyeden át okosan játszottunk, spórolva az energiával. Levonva a tanulságokat nagyon szépen küzdöttek a lányok és próbálták magukból a legtöbbet kihozni. Több olyan kislány is volt a mérkőzésen, akik először léptek pályára, de a kéréseinket tudták teljesíteni és a második mérkőzésen már próbálták maguktól is csinálni. A húzóembereink minden tőlük telhetőt megtettek” – értékelt Mecséri Alexandra.

Budafoki Békák – Vasas Amazonok 51-50 (14-12, 13-18, 10-8, 14-12)
Pontszerzők:
Vasas Amazonok:Mayr Jana 12, Örsi Anna 12, Dávid Léna 11, Deák Zsófi 8, Gaál Száva 4, Hujber Anna 2, Gergely Lujza 1, Juhász Janka