Kádár Orsi hazatérése mellett egy U20-as korosztályú játékossal erősített felnőtt csapatunk. Hőgye Petra a tavalyi bajnok NKA Universitas Pécs együtteséből érkezik a további egyéni fejlődés érdekében.

Hőgye Petra egészen korán, másodikos korában kezdett el kosárlabdázni, későbbi csapatának városi riválisánál, a PVSK-nál. Bár eleinte az atlétika világa is vonzotta, egy kiválasztó program keretein belül labda került a kezébe, innen pedig nem volt megállás. Nem meglepő, hogy ezt a sportot választotta, hiszen igazi kosaras család az övék, édesapjukat követve több testvére is kipróbálta, majd beleszeretett a játékba.

Végig járta a korosztályos ranglétrát a PVSK-nál, majd nagyobb célokat dédelgetve csatlakozott az NKA Pécs csapatához, ahol előbb a junior bajnokságban került aranyérem a nyakába – éppen a Vasas Akadémia elleni döntőben -, majd a tavalyi szezonban a felnőttek között is részt vehetett a szezonzáró pezsgőlocsolásban és háló vágásban. A pécsi sikereket hátrahagyva érkezik most Budapestre, ahol nagyobb szerepet szeretne kiharcolni magának, emellett pedig egyénileg is előre lépne a karrierjében. A bajnokcsapattól tehát egy fiatal együtteshez érkezik, teljesen más célokkal és elszántan vetette magát a munkába.

A tavalyi csapatunk egy nagyon kiemelkedő gárda volt a pályán kívül és azon belül is, de úgy éreztem, hogy a fejlődésem szempontjából szükségem van arra, hogy nagyobb szerepet kapjak éles szituációkban is. Nehéz volt otthagyni a várost, ahol felnőttem, de időszerű volt a váltás. Tetszett a koncepció, illetve a Vasas alapvető működése, amit felvázoltak nekem. Fontos volt nekem, hogy a fiatalok is be legyenek építve a felnőtt csapatba, és nagyobb lehetőséghez jussanak, amire itt minden lehetőség adott a játékosok számára – kezdte a beszélgetést Hőgye Petra.

A tavalyi évben megduplázta játékperceinek számát a bemutatkozó szezonjához képest, de a légiósok és a kiemelkedő magyar mag mellett így sem jutott akkora szerephez, ami elengedhetetlen egy játékos fejlődéséhez. Az Amatőr Bajnokság Lila csoportjában viszont vezérszerep hárult rá, ott pedig szintén aranyérem került a nyakába, a junior korosztály után ismételten a Vasas elleni döntőben.

Harcos, elszánt játékosnak tartom magam, de még bőven van olyan része a játékomnak, amin fejleszteni szeretnék. Ez lenne az elsődleges célom az idei szezonban, amellett, hogy jobban felvegyem a felnőtt bajnokság ritmusát. Nagyon jól érzem magam a csapatban, a lányok nagy részét már alapvetően is ismertem, szóval egy teljes mértékben jó és sikeres szezonra számítok.

Friss igazolásunk azonban nem csak a kosárlabdapályán szeretne fejlődni a fővárosban, az edzések mellett ugyanis folytatja tanulmányait is, immár egyetemistaként.

Nem könnyű összeegyeztetni a tanulmányokat a profi sporttal, de mindenképpen szerettem volna továbbtanulni. Idén leszek első éves a PTE BTK szociológia szakán, hosszabb távon pedig pszichológiát szeretnék majd tanulni. A csapat és a tanulás mellett nem sok időm marad, szabadidőmet elsősorban a családommal, barátaimmal töltöm, de szeretek sütni és olvasni is. A budapesti környezetet még szoknom kell, főleg a nagy távolságok és a rengeteg ember jelentenek újdonságot az eddigi mindennapokhoz képest.

Petra személyében tehát egy sokoldalú, agilis játékossal bővült Nenad Markovic játékoskerete, aki a pályán és azon kívül is megfelelő motivációval kezdte meg a munkát a csapattal.

Petrát először még U16-os edzőként láttam a csapatom ellen játszani, és már akkor is nagyon tetszett a játéka. Követni kezdtem a pályafutását és amikor felmerült a lehetőség a szerződtetésére, élni szerettem volna vele. Személyében egy jó játékossal, és ami ugyanennyire fontos egy jó emberrel erősítettünk. Nagyon fiatal, nyitott és fejlődni szeretne, azt gondolom a játékos és a klub számára is egy remek lépés ez – mondta a Vasas Akadémia vezetőedzője, Nenad Markovic.

Fotó: NKA Universitas Pécs