Második helyen végzett kadett/A csapatunk az Nemzeti Leány Kadett “A” bajnokság döntőjében, ezzel Eördögh Edit lányai ezüstéremmel zárták az idei szezont saját korosztályukban. Nincs még vége azonban a megmérettetéseknek, U16/A csapatunk ugynais a junior bajnokság “A” döntőjében is érintett. 

“Óriási lendülettel és akarattal kezdtük a Csata DSE elleni döntőt, abszolút a mi akaratunk érvényesült. Bátran és lendületesen támadtunk és a védekezésünk is nagyszerűen működött, 10-3-nál jött is ellenfelünk időkérése. Az összes felzárkózási kísérletét visszavertük a Csatának, és a 15. percben már 13 ponttal vezettünk. Ekkor jött egy kicsi hullámvölgy a játékunkban, több buta faultot is beütöttünk, pontatlanok lettek a támadásaink, amiket a másik oldalon azonnal kihasználtak, igaz Csata oldalról az első félidőben csak Toman Petra volt veszélyes a gyűrűnkre, egymaga 24 pontnál járt. Sajnos a második félidőt nagyon rosszul kezdtük, néhány figyelmetlenség, kihagyott ziccer és eladott labda után 9 ponttal már ellenfelünk vezetett. Fáradni is kezdett csapatunk, a Csata cseresora is éledezni kezdett, igaz többször is sikerült felzárkóznunk, de a vezetés már nem tudtuk visszavenni, így a hosszabb cseresorral és nagyobb rutinnal rendelkező Csatás lányok nyerték meg a mérkőzést és ezzel a bajnokságot. Minden dicséretet megérdemelnek lányaink, szívüket-lelküket beletették nem csak ebbe a mérkőzésbe, hanem az egész szezonba. Ellenfelünk játékosai a felnőtt NBI/A és NBI/B edzésein és mérkőzésein edződnek, nagyobb rutinnal és tapasztalattal rendelkeznek. Egy ilyen döntő után nincs okunk szomorúnak lenni. Csapatunkból három játékosunk került 10 IBM pont fölé, Kádár Orsi (6 pont, 10 lepattanó, 3 blokk, 2 szerzett labda 22 IBM pont), Rátkai Eszti (17/3 pont, 4 lepattanó, 4 szerzett labda, 6 kiharcolt fault, 4 assziszt, 19 IBM pont) és Aho Tyra (14 pont, 11 IBM pont). Gratulálunk a csapatnak az egész éves teljesítményéhez, nagyon büszkék vagyunk rájuk” – értékelt a csapat edzője, Eördögh Edit.

Vasas Akadémia/A – Csata DSE 59-80 ( 23-17, 16-24, 12-20, 8-19)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/A: Aho Tyra 14, Rátkai Eszter 17/3, Duka Lili 12/6, Hámori Bernadett 1, Kádár Orsolya 6, Láng-Miticzky Blanka 8, Örsi Kata 1, Villányi Diána, Ulrich Zoé, Szilágyi Ágnes.
Csata DSE: Bajzáth L. 2, Jánosi V. 2, Toman P. 34/15, Farkas L., Strausz E. 7, Toman D. 12/9, Kastl D. 8, Toman R. 11/3, Vladár R. 4, Arnóczki S, Gábor L

A kadett döntő ALL-STAR csapatába Rátkai Eszter és Kádár Orszolya is bekerült csapatunkból. Csapatunk legjobb játékosa Aho Tyra lett.

A torna ALL-Star csapata:
Palásti Júlianna (NKA Pécs/A)
Molnárová Anna-Laura (Darazsak Sportakadémia/A)
Rátkai Eszter (Vasas Akadémia/A)
Kádár Orsolya (Vasas Akadémia/A)
Toman Petra (Csata DSE)

A torna végeredménye:
1. Csata DSE
2. Vasas Akadémia/A
3. Darazsak Sportakadémia/A
4. NKA Pécs/A
5. DVTK Akadémia/A
6. Zsíros Akadémia Kőbánya
7. Atomerőmű KSC Szekszárd
8. Szeged KE