Szombaton a 11. fordulóval folytatódik a Női NBI/A, ami azt jelenti, hogy a bajnokság feléhez érkeztünk. Az utolsó odavágót a VBW CEKK Cegléd otthonában játsszuk szombaton, ahonnan remélhetőleg győzelemmel térünk majd haza.
10 fordulót követően a Vasas Akadémia felnőtt csapata jó úton halad afelé, hogy elérje a szezon elején kitűzött célját, és a legjobb nyolc csapat között zárjon féltávnál. Lányaink 4 győzelemmel rendelkeznek eddig, legutóbb a BKG-PRIMA Szigetszentmiklós otthonában tudtunk nyerni 50-76-ra. Sérülések miatt sajnos nem mondható teljesnek a keretünk, talán ennek is köszönhető az, hogy nem mindig tudunk száz százalékban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. Ennek ellenére Nenad Markovic együttese mindent megtesz annak érdekében, hogy minden mérkőzésen helyt tudjon állni a csapat, nem lesz ez másként szombaton sem a CEKK otthonában. Egy újabb győzelemmel bebiztosítanánk helyünket a legjobb nyolc között, ami egyben azt is jelenti, hogy rész vehetnénk a Magyar Kupán.
A VBW CEKK csapata hosszú idő után hazatért Ceglédre, Barnai Juditék a szezon elejétől az új CEKK Kosárlabda Csarnokban edzenek. Felső Gréta és Szoboszlai Mira nevében két fiatal Vasas Akadémia nevelés is erősíti a ceglédi együttest, amely jelenleg 1 győzelemmel és 9 vereséggel az utolsó előtti helyen áll. Barnai Judit és az új amerikai légiós Keiunna Walker a csapat két vezére, őket kell első sorban hatástalanítania Szerencsés Tamiéknak annak érdekében, hogy győzelmet hozzon a Mikulás a Vasas szurkolók csizmájába.
A VBW CEKK Cegléd – Vasas Akadémia találkozó szombaton 18:00-kor kezdődik a CEKK Kosárlabda Csarnokban. A mérkőzést a hunbasket.tv élőben közvetít.