U11/B csapatunk két mérkőzést játszott a Kenguru Kupa második fordulóján a hétvégén. Lányainknak minden erejükre szükségük volt, mivel nem kaptak sok pihenőt a két meccs között.

Az első mérkőzést a BEAC Kisvizslák ellen játszottuk, akikkel az első forduló során már találkoztunk és szoros mérkőzést játszottunk. Ennek megfelelően vártuk a mérkőzést. A lányok az első két negyedben egy erősebb kezdéssel kialakítottak egy nagyobb pontkülönbséget, de sajnos ez nem volt elég. A második félidőben fejben elfáradtunk és védekezésben több hibát is vétettünk. Szerencsére az utolsó negyedben sikerült megtartanunk előnyünket, így nyertesként jöttünk ki a mérkőzésből.
Összességében az első fordulóhoz képest a lányok sokat fejlődtek és az ott elkövetett hibákból már kevesebbet láttunk. A mérkőzésen kiemelném Kára Esztit ponterős játéka miatt – mondta a csapat edzője, Mecséri Alexandra.

Vasas Bolhák – BEAC Kisvizslák 32 -21 (8-2, 12-7, 9-6, 3-6)
Pontszerzők:
Vasas Bolhák: Kára Eszti 9, Herman Sári 6, Keszi Abigél 5, Láng Patrícia 3, Bogár Berta 2, Czeizler Szofi 2, Gulyás Hanna 2, Tompa Fruzsi 1, Demény-Kapusy Lola 1, Lévai Janka 1, Martinovits Viola, Berár-Guóth Míra

A második mérkőzést rögtön az első után, pihenő nélkül kezdtük. Egy nagyon szoros küzdelem alakult ki a csapatok között. A Kéksárga Okapik egy magasabb szerkezetű csapat, így ez a különbség sokszor megmutatkozott. Herman Sári és Bogár Berta résen voltak és az ellenfél legmagasabb játékosait sikerült hosszabb ideig megfogni. Védekezésben sokszor elcsúsztunk és nem láttuk a labdát, ezáltal könnyű kosarakat tudtak szerezni. Ez volt az egyik leghasznosabb mérkőzésünk eddig és a következő fordulóra úgy készülünk, hogy ilyen ellenfelek ellen mi jöjjünk ki nyertes csapatként. Kiemelném Lévai Jankát harciasságáért és dobott pontjaiért, valamint Tompa Fruzsit okos játékáért – értékelt Mecséri Alexandra.

Kéksárga Okapik – Vasas Bolhák 28 – 26 (8-2, 9-13, 4-7, 7-4)
Pontszerzők:
Vasas Bolhák: Lévai Janka 8, Bogár Berta 5, Herman Sári 4, Kára Eszti 3, Martinovits Viola 3, Berár-Guóth Míra 1, Láng Patrícia 1, Demény-Kapusy Lola 1, Gulyás Hanna, Tompa Fruzsi, Keszi Abigél, Czeizler Szofi