A Vasas Akadémia lejátszotta idei hatodik mérkőzését az NBI/A-ban. Földi Attila lányai ezúttal az MTK-Budapest csapatához látogattak el, ahol meggyőző, 61-83-as sikert értek el mieink.

A mérkőzés eleje még hozott némi izgalmat, ahogy várható volt mindkét csapat nagy elánnal lépett pályára, és az első pár percben fej-fej mellett haladtak a csapatok. Szerencsére azonban a pontos és fegyelmezett, valamint magas szintű játékunk miatt sikerült már a negyed végére ellépni.

A második negyedben tovább folytattuk ezt a jó játékot és egyre meggyőzőbb volt a különbség. Ellenfelünk zóna védekezéssel próbált lelassítani minket, de nagyon szépen megoldottuk ezt a részt is, és nagyon jó százalékkal értékesítettük hárompontos dobásainkat.

A harmadik negyedben volt egy rövidebb szakasz, amikor összezavarodtunk, és gyengébben játszottunk. Sok labdát adtunk el, így ellenfelünk fel tudott zárkózni, azonban sikerült kilábalni ebből a kisebb gödörből. Bár elveszítettük a negyedet, továbbra is nagy különbség volt a két csapat között.

Az utolsó játékrészben, amikor megnyugodtunk, nagyon szépen lehoztuk a meccset és végül a különbség is 20 pont feletti volt, ami bizonyítja azt, amit már korábban is láttunk. A csapat jó úton jár, és a munkánk kezd beérni.

„Pár perces megingásunkat leszámítva nagyon jó mérkőzést tudunk magunk mögött. Dolgozni fogunk azon, hogy ne legyenek meg ezek az időszakaink és akkor reméljük a nagyobb csapatokat is megtudjuk majd fogni. Nagyon fontos volt ez a győzelem és külön öröm, hogy csapatként értük el ezt a sikert. Hat emberünk is két számjegyű dobott ponttal zárt, és mindenki hozzátett ehhez a sikerhez. Gratulálok lányainknak” – mondta Földi Attila, a csapat vezetőedzője.

MTK-Budapest – Vasas Akadémia 61-83 (10-20, 12-25, 20-14, 19-24)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Dombai R.22, Tóth O. 11, Böröndy V. 10, Karakasevic J. 12, Bach B. 10, Vukov S. 8, Varga A. 10, Heljic S., Budácsik D., Smailbegovic N., Hizsnyik D., Madár K.
MTK-Budapest: Szabó F. 16, Süle K. 13, Czirják N. 8, Wéber F. 7, Szeitl V. 9, Hegedűs J. 2, Pusztai S. 6, Bernáth R., Baksa B., Schiroky Sz., Koch D., Gróf T.