Bár a Vasas Akadémia húsz pontos vereséget szenvedett a PEAC-Pécs otthonában, a játék képe alapján az NBI/A legfiatalabb csapata szoros mérkőzést is játszhatott volna.
A hazai csapat nyitott jobban a mérkőzésen, az első pár pontot is ők szerezték, ám szerencsére sikerült az első negyedben nekünk is felpörögni. Bár pontatlanok voltunk, támadásban egész szépen tartottuk magunkat. A védekezésünk sajnos sok sebből vérzett, így nagyon sok (23) pontot kaptunk.A második negyedben folytatódott ez a tendencia. Támadásban megvoltak a helyzeteink, azonban rendre kimaradtak, és még a büntetővonalról is pontatlanok voltunk. A másik oldalon még mindig nagyon sok pontot kaptunk, melyekből sok elkerülhető hibából történt.
A szünet után jól nyitottunk, és közelebb zárkóztunk (10 pont alá), de egy két egymásutáni hibával ismét tíz pont fölé engedtük az ellenfelünket, akik e különbséggel a tudatukban nyugodtan és stabilan játszottak. Ebben az időszakban centereink fault problémákkal is küszködtek, hiszen Heljic Sara és Karakasevic Mija is 4-4 hibával álltak.
Az utolsó játékrészben Földi Attila több agresszivitást kért a játékosaitól védekezésben, azonban erre már nem volt erőnk, így nem tudtunk változtatni a mérkőzés végkimenetelén. Mindkét centerünk kipontozódott, így palánk alatt a PEAC könnyű pontokat tudott szerezni.
„Nagyon sajnálhatjuk ezt a mérkőzést. A különbség nem tükrözi azt, hogy milyen harc volt, és nem éreztem magunkat alárendelt félnek. Leginkább azt nem tükrözi, hogy mennyire kevés plusz kellene ahhoz, hogy egy ilyen mérkőzés akár ki-ki meccs legyen. Egy picivel több fegyelem, kicsivel több koncentráció, és partiban tudnánk lenni ilyen erős csapatok ellen, akár idegenben is. Ezek a hibák a fiatal keretünk számlájára írható, de reméljük, hogy munkával és a meccseken szerzett tapasztalatokkal ezeket ki tudjuk javítani, és fejlődni a közelgő megmérettetések előtt” – mondta Földi Attila, a Vasas Akadémia vezetőedzője.
PEAC-Pécs – Vasas Akadémia 87-67 (23-17, 22-15, 18-16, 24-19)
Pontszerzők:
PEAC-Pécs: Vanloo 18/12, Wentzel 10, Simon 6/3, Tetemondova 4 , Imovbioh 24. Csere: Gémes-Sarok 6, Ruják 9, Pucz -, Radonjic -, Kovács –
Vasas Akadémia: Bach 13, Dombai 13/3, Varga 6, Heljic 9/3, Karakasevic 10/3. Csere: Tóth 4, Böröndy 9, Vukov 3, Hizsnyik –